3És Isten szólt: »Legyen világosság!« És lett világosság.
4Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől,
5és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap.
6Azután újra szólt Isten: »Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!«
7Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett.
8Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap.
9Azt mondta ezután Isten: »Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!« Úgy is lett.
10Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó.
11Majd azt mondta Isten: »Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!« Úgy is lett.
12A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó.
13És lett este és reggel: a harmadik nap.
14Azt mondta ezután Isten: »Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket,
15ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!« Úgy is lett.
16Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat.
17Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre,
18s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó.
Jegyzetek
1,5 A névadás az úr (ill. a gazda) előjoga.
1,6 Az égboltot az ókori ember szilárdnak képzelte. Fölötte voltak a »felső vizek«. Ha az »ég csatornái« megnyíltak, akkor esett az eső.
1,14 Az égitesteket sok ókori nép isteneknek tartotta, itt hangsúlyozottan csupán egyszerű teremtmények.
4A csillagoknak sokaságát megszámlálja,
és nevén szólítja valamennyit.
5Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma,
nincs határa bölcsességének.
31Együtt tudnád-e tartani a Fiastyúk ragyogó csillagait?
Vagy elbírnád-e oldani a Kaszás kötelékeit?
32Elővezeted-e a hajnali csillagot idejében,
és felhozod-e az estcsillagot a föld fiai fölé?
33Ismered-e az ég törvényeit,
és te határozod-e meg uralmát a földön?
34Felemeled-e szavadat a felhőig,
hogy vizek bősége borítson el téged?
35Útjukra küldöd-e a villámokat,
és jelentik-e neked megjövet: ‘Itt vagyunk’?
36Ki helyezte a bölcsességet az emberek belsejébe,
vagy ki adott értelmet a kakasnak?
37Ki számlálja meg a felhőket bölcsességgel?
Ki fekteti le az égnek tömlőit,
Jegyzetek
38,36 Sokféleképpen fordítják; a Jeruzsálemi Biblia például: »Ki helyezte a tudást az íbiszbe és ki ajándékozta a kakasnak az értelmet?« Ezeknek az állatoknak fontos szerepe volt az előrejelzésben: az íbiszek a Nílus áradást jelezték, a kakas pedig a hajnalt.