Keresés a Bibliában

15Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. 16Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. 17Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« 18Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe.
19Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« 20De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. 21A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« 22Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« 23Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele!«
24Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« 25Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!« 26Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.
27Ekkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. 28Levetkőztették, vörös katonaköpenyt adtak rá, 29tövisekből koronát fontak, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« 30Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. 7Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. 8Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. 9Pilátus azt felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« 10Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. 11A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. 12Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« 13Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« 14Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« 15Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.
16Ekkor a katonák bevitték őt a csarnokba, vagyis a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. 17Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, 18azután elkezdték őt így köszöntgetni: »Üdvözlégy, Zsidók Királya!« 19Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte.

KNB SZIT STL BD RUF KG


39Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« 16Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.

KNB SZIT STL BD RUF KG