Keresés a Bibliában

32Odaértek a majorba, amelyet Getszemáninak hívnak. Akkor azt mondta tanítványainak: »Üljetek le itt, amíg imádkozom.« 33Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. 34Azt mondta nekik: »Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok.« 35Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. 36Ezt mondta: »Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.« 37Ezután visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez: »Simon, alszol? Nem tudtál virrasztani egy órát? 38Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.« 39Aztán újra elment és imádkozott, ugyanazokkal a szavakkal. 40Megint visszatért, és alva találta őket, mert a szemük elnehezedett; nem is tudták, mit feleljenek neki. 41Majd harmadszor is odajött, és azt mondta nekik: »Aludjatok már és nyugodjatok! Elég, eljött az óra! Íme, az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. 42Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.«

KNB SZIT STL BD RUF KG


39Aztán elindult, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment; követték őt a tanítványok is. 40Amikor odaért, azt mondta nekik: »Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!« 41Majd mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott: 42»Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.« 43Ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. Aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. 44A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei. 45Majd felkelt az imádságból, és odament a tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. 46Azt mondta nekik: »Miért alszotok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

22,44 A vérizzadás, orvosi nevén diapedézis, rendkívüli lelkiállapotban (pl. rémület) fordulhat elő. Lukács, mint orvos, külön is figyelt erre. A 43-44. versek hiányoznak a két legrégebbi kódexből.


18 1Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. 2Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival.

KNB SZIT STL BD RUF KG