3 1Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját. (Jer 20,14.18) 2És szóla Jób, és monda: (Zsolt 69,9) 3Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott. 11Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem? (Jób 10,18; Jer 20,18) 12Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?! 13Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék - (Zsolt 17,15; Dán 12,2; Csel 24,15) 14Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek. 15Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat. 16Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek? 17Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt. 20Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek? (Jób 6,9) 21A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset. (Zsolt 37,35.36) 22A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót. 23A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.