Keresés a Bibliában

Jövendölés a világ végéről.

24 1Jézus kilépett a templomból és elindult. Csatlakoztak hozzá tanítványai és mutogatták neki a templom épületeit. 2Ő azonban megjegyezte: „Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.” 3Mikor az Olajfák hegyén leült, körülfogták tanítványai és kérték: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?” 4Jézus így válaszolt: 5„Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. 6Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég. 7Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. 8Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmak kezdete. 9Aztán majd sanyargatnak és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog mindent a nemzet. 10Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. 11Számos hamis próféta támad és sokat tévedésbe ejtenek. 12A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, 13de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. 14Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.

Előképe: Jeruzsálem pusztulása.

15Amikor majd látjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást – aki olvassa, értse meg! –, akkor, 16aki Júdeában van, fusson a hegyekbe. 17Aki a háztetőn van, le ne jöjjön, hogy kivigye holmiját házából, 18és aki a mezőn, vissza ne térjen, hogy elvigye köpenyét. 19Jaj a várandós és szoptató asszonyoknak azokban a napokban! 20Imádkozzatok, hogy meneküléstek ne télen vagy szombaton legyen. 21Akkor olyan nagy gyötrelem lesz, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig, és nem is lesz. 22Ha meg nem rövidülnének azok a napok, egyetlen ember sem menekülne meg. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. 23Akkor, ha valaki azt mondja: nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! – ne higgyétek. 24Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna. 25Látjátok, előre megmondtam nektek. 26Ezért, ha azt mondják: kint van a pusztában – ne menjetek ki; benn van a szobában – ne higgyétek. 27Mint ahogy a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. 28Ahol hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

Krisztus második eljövetele.

29Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget összetartó erők megrendülnek. 30Akkor majd föltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31Szétküldi angyalait hangos harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a szélrózsa minden irányából, az ég egyik végétől a másikig.

Hasonlat a fügefáról.

32Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban. 34Bizony mondom nektek: el nem múlik e nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 35Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. 36Azt a napot és azt az órát azonban senki sem ismeri, még a mennybéli angyalok sem, csak az Atya egyedül.

Virrasszatok!

37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, mint Noé napjaiban történt. 38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek és férjhez mentek mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába, 39és nem kaptak észbe, amíg el nem jött a vízözön s el nem sodorta valamennyit. 40Ugyanígy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 41Két asszony őröl egy malomban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 42Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jövendölés a világ végéről.

5Amikor néhányan megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, így szólt: 6„Jönnek napok, amikor mindabból, amit itt láttok, kő kövön nem marad, mit le nem rombolnának.” 7Azok megkérdezték: „Mester, mikor lesz mindez? S mi lesz a jele annak, hogy ez beteljesül?” 8Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy valaki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják: én vagyok, és: eljött az idő. Ne menjetek utánuk! 9Amikor háborúról és lázadásról hallotok, ne rémüldözzetek. Ennek előbb mind meg kell történnie, de ezzel még nem lesz itt a vég.” 10Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. 11Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek föl az égen. 12De mindezek előtt kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé is hurcolnak miattam. 13Mindez alkalom lesz arra, hogy tanúságot tegyetek. 14Véssétek szívetekbe: ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. 15Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, amelynek egy ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. 16Elárulnak szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, sőt lesznek, akiket meg is ölnek. 17Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. 18De egy hajszál sem vész el fejetekről. 19Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Előképe: Jeruzsálem pusztulása.

20Mikor pedig azt látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása. 21Akkor, aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban van, költözzék ki és aki vidéken van, vissza ne térjen. 22A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. 23Jaj a várandós és szoptató asszonyoknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz e földön és az ítélet haragja e népen. 24Lesznek, akik kardélen hullnak el, másokat rabságba hurcolnak a pogány népek közé. Jeruzsálemet pedig a pogányok fogják tiporni, amíg be nem teljesedik az idejük.

Krisztus második eljövetele.

25Jelek lesznek a Napban, Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és háborgása miatt. 26Az emberek megdermednek annak szorongó várásában, ami az egész világra következik. 27A világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor mindez beteljesül, tekintsetek föl és emeljétek föl fejeteket! Elérkezett a megváltástok.”

Hasonlat a fügefáról.

29Hasonlatot is mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat. 30Amikor látjátok, hogy már kihajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 31E történtek láttára tudjátok meg, hogy közel van Isten országa. 32Bizony mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 33Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.

Virrasszatok!

34Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között, hogy ne váratlanul lepjen meg titeket az a nap. 35Mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Virrasszatok tehát szüntelenül és imádkozzatok; így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami bekövetkezik és hogy megálljatok az Emberfia előtt.”

KNB SZIT STL BD RUF KG