Keresés a Bibliában

Jézus jövendölése a templomról (Mk 13,1-2; Lk 21,5-6)

24 1Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. 2Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.

A nagy megpróbáltatás ideje (Mk 13,3-20; Lk 21,7-24; Mt 10,17-22)

3Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének? 4Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! 5Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek. 6Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. 7Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. 8De mindez a vajúdás kínjainak kezdete. 9Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. 10Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. 11Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. 12Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. 13De aki mindvégig kitart, az üdvözül. 14Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.
15Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, 16akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, 17aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, 18és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. 19Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! 20Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök. 21Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. 22Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.

Az Emberfia eljövetele (Mk 13,21-37; Lk 17,23-27.34-37; 21,25-31; 12,39-40)

23Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott – ne higgyétek el! 24Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. 25Íme, előre megmondtam nektek. 26Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van – ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el! 27Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. 28Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.
29Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. 30És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. 32Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33Így ti is, amikor látjátok mindezt, tudjátok, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 34Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik. 35Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
36Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. 37Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 38Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, 39és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. 40Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, 41két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. 42Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti URatok!

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus jövendölése a templomról (Mt 24,1-2; Mk 13,1-4)

5Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.

A nagy megpróbáltatás ideje (Mt 24,3-14; Mk 13,5-13)

7Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? 8Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! 9Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég.
10Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, 11mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.
12De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. 14Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, 15mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. 16Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, 17és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. 18De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. 19Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.

Jeruzsálem pusztulása (Mt 24,15-22; Mk 13,14-20)

20Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. 21Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. 22Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. 23Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. 24Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.

Az Emberfia eljövetele (Mt 24,29-36; Mk 13,24-32)

25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.

KNB SZIT STL BD RUF KG