17Milétoszból azután beüzent Efezusba és magához kérette az egyház presbitereit. 18Mikor ezek megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan éltem köztetek. 19Az Úrnak mély alázatossággal, könnyek és zaklatások közt szolgáltam, melyek a zsidók ármánykodása következtében értek engem. 20Semmit sem vontam meg tőletek, ami hasznotokra szolgálhatott, hanem nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. 21Zsidóknak és pogányoknak lelkükre beszéltem, hogy térjenek meg Istenhez és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban. 22Most pedig belső kényszerűség hajt, hogy Jeruzsálembe menjek. 23Nem tudom, hogy mi történik majd ott velem, legfeljebb annyit, hogy a Szentlélek minden városban értésemre adta, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. 24De én nem becsülöm sokra az életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat és az Úr Jézustól rám ruházott föladatomat: az Isten kegyelméről szóló evangélium hirdetését. 25És bizony tudom azt is, hogy közületek, akik közt az Isten országát hirdetve jártam, egy sem lát meg többé. 26Ezért hát szentül állítom nektek a mai napon: senkinek a vére nem szárad rajtam. 27Nem rejtettem el semmit sem, hanem Isten teljes akaratát föltártam előttetek. 28Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt ennek élére titeket elöljárókul a Szentlélek, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg. 29Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok törnek rátok és nem kegyelmeznek a nyájnak. 30Sőt még köztetek is támadnak olyanok, akik csalárd beszéddel magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. 31Őrködjetek tehát és véssétek emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szüntelenül könnyek közt intettem mindegyikteket. 32Most pedig Istennek és az ő kegyelmébe ajánllak titeket. Neki hatalma van arra, hogy fölépítse művét és megadja nektek az összes többi szentekkel közös örökséget. 33Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. 34Ti tudjátok, hogy ezek a kezek keresték meg azt, amire nekem és környezetemnek szüksége volt. 35Minden alkalommal megmutattam nektek, hogy hogyan kell dolgozni és ezzel a gyöngéket segíteni. Jézus szavaira emlékezve, aki azt mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” 36Ezeket mondta, aztán térdre hullott és mindnyájukkal közösen imádkozott. 37Valamennyien hangos sírásra fakadtak és Pál nyakába borulva csókolgatták őt. 38Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy többé nem fogják viszontlátni. Végül elkísérték őt a hajóhoz.