9
1Voltak ugyan az előzőnek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye,
2hiszen felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek.
3A második kárpit mögött pedig az a sátor volt, amelyet szentek szentjének neveznek,
4amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője, és a szövetség táblái.
5Fölötte a dicsőség kerubjai voltak, amelyek beárnyékozták a fedelet; minderről nem szükséges most egyenként beszélni.
6Miután ezeket így elrendezték, az első sátorba mindig beléphettek az istentiszteletet végző papok;
7a másodikba azonban csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért.
Jegyzetek
9,2 A szerző sátorról beszél, utalva arra sátorra, amelyet Mózes állított fel a pusztában, és amely később mintául szolgált a templom építése során. A Szent Sátor leírása a Kiv 25-26. fejezetekben található, a salamoni templomról pedig az 1Kir 6-ban olvashatunk. A legszentebb részt a templomban is sátornak hívták, és két részre osztotta egy függöny, amely mögé egyedül a főpap léphetett az engesztelés napján. Ez a függöny hasadt ketté Jézus halálának pillanatában (Mt 27,51).