Az ószövetségi áldozatok tökéletlensége.
9 1Mindenesetre volt az előző szövetségnek is istentiszteleti rendtartása és földi szentélye: 2egy sátor, amelynek előrészében ott állt a gyertyatartó, az asztal és a fölajánlott kenyér. Ezt szentélynek nevezték. 3A második függöny mögött állt az a sátor, melyet Szentek Szentjének neveztek. 4Ebben volt az aranytömjénező és a szövetség szekrénye, amelyet minden oldalról arany borított. A szekrényben őrizték a mannát tartalmazó aranyedényt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit, 5fölötte pedig az isteni dicsőség kerubjai voltak, melyek beárnyékolták az engesztelés trónját. Ezekről most nem szükséges egyenként beszélnem. 6Mióta ezt így elrendezték, az első sátorba rendszeresen beléptek az istentiszteletet végző papok. 7A másikba azonban, egyszer egy évben, egyedül a főpap lépett be, mégpedig azzal a vérrel, melyet a maga és a nép bűneiért áldozott föl.