Keresés a Bibliában

2Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. 3Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. 4Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.
5Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: ‘Hová mégy?’ 6Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. 7De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: 9vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; 10az igazságosságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; 11és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.
12Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. 13Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

16,8 A Szentlélek az apostolok tanítása által meg fogja győzni a világot a bűnről, amelyet elkövetett a Messiás visszautasításával; az igazságról, mert a feltámadás és a mennybemenetel által megmutatkozik Jézus dicsősége, szentsége és tetteinek értéke; az ítéletről, mert nyilvánvalóvá válik, hogy a világ fejedelme, a sátán Jézus halála által vereséget szenvedett és megfutamodott; így a Lélek megmutatja, hogy a világnak erre a tettére nincs mentsége (Aranyszájú Szt. János).