Keresés a Bibliában

2Ki fognak zárni titeket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, mikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek. 3Így tesznek veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam ezeket, hogy mikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem mondtam ezeket, hiszen veletek voltam.

A vigasztaló Szentlélek.

5Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Közületek senki sem kérdi tőlem: hová mégy? 6de mivel ezeket mondtam, szomorúság tölti el szíveteket. 7Ám én az igazságot mondom: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt hozzátok. 8Amikor eljön, akkor majd meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. 9A bűnről: mert nem hittek bennem. 10Az igazságról: mert az Atyához megyek és már nem láttok engem. 11Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték. 12Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek. 13De amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja majd, amit hall, és a jövendőt jelenti ki nektek.

KNB SZIT STL BD RUF KG