19A farizeusok akkor így szóltak egymáshoz: »Látjátok, hogy semmire sem mentek? Lám, az egész világ tódul utána!«
20Azok között, akik fölmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is.
21Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából volt, és kérték őt: »Uram, látni szeretnénk Jézust!«
22Fülöp elment és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp elmentek, és szóltak Jézusnak.
23Jézus ezt felelte nekik: »Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön.
24Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.
25Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre.
26Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya.
27Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért.
28Atyám, dicsőítsd meg nevedet!« Erre szózat hangzott az égből: »Már megdicsőítettem, és újra meg fogom dicsőíteni.«
29Az ott álló tömeg, amely ezt hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt. Mások így szóltak: »Angyal beszélt hozzá.«
30Jézus azt felelte: »Nem miattam hangzott el ez a szózat, hanem miattatok.
31Ítélet van most e világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak a fejedelmét.
32Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.«
33Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
34A tömeg megjegyezte: »Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Miért mondod tehát: ‘Az Emberfiát fel kell magasztalni?’ Ki az az Emberfia?«
35Jézus azt felelte nekik: »Már csak kevés ideig van nálatok a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség el ne borítson benneteket. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy.
36Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.« Ezeket mondta Jézus, aztán elment és elrejtőzött előlük.
Jegyzetek
12,24 A búzaszem maga Jézus. Neki kell meghalnia és felemeltetnie a földről a keresztrefeszítés által (32. v.), hogy magához vonzhassa a megváltásra váró pogányokat is. Az Atya akarata volt ugyanis, hogy Jézus az emberiség üdvösségét a kereszthalál által valósítsa meg.