Szent István Társulati Biblia

Izajás jövendölése

Címzés. 1 1Izajásnak, Ámoc fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről, amelyet Júda királyainak: Uzijának, Jotamnak, Acháznak és Hiszkijának uralkodása idején látott.
A hűtlen nép korholása2Halljátok, egek és te, föld, figyelj,
mert az Úr beszél:
„Fiakat neveltem, és naggyá tettem őket,
ők mégis hűtlenné váltak.
3Az ökör megismeri gazdáját,
és a szamár urának jászolát,
csak Izrael nem ismer meg,
népem nem tud semmit megérteni!”
A Júdára váró büntetés4Lám, a bűnös nemzet,
a gonoszsággal terhelt nép!
Gonosztevők nemzedéke, elvetemült fiak!
4Elhagyták az Urat,
s megvetették Izrael Szentjét,
hátat fordítottak neki.
5Még hol verjelek meg benneteket,
amiért hűtlenségre hűtlenséget halmoztok?
Beteg az egész fej
és a szív teljesen erőtlen.
6Tetőtől talpig sehol sem ép,
csupa sebhely, zúzódás és nyílt seb.
Mégsem nyomták ki, nem kötözték be,
és olajjal sem puhították.
7Országotok pusztává lett,
városaitokat elnyelték a lángok.
Földeteket szemetek láttára
idegenek élik fel: pusztasággá lett,
mint Szodoma földje a pusztulás után.
8Sion leánya magára maradt,
mint a kunyhó a szőlőben;
mint a csőszkunyhó az uborkaföldön,
mint az ostromlott város.
9Ha a Seregek Ura
nem hagyott volna meg némi maradékot,
olyanok volnánk, mint Szodoma,
és hasonlítanánk Gomorrához.
A képmutatás ellen10Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei!
Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe!
11„Minek nekem megannyi
véres áldozatotok?” – mondja az Úr.
„Jóllaktam már kosokból készült
égőáldozataitokkal,
és a hizlalt borjak hájával.
A bikák és bakok vérében
nem lelem kedvemet.
12Ha elém járultok színem látására, ki kér rá
benneteket, hogy udvaraimat tapodjátok?
13Ne hozzatok nekem többé
értéktelen ételáldozatot,
mert a füstjük utálattal tölt el.
Újhold, szombat és ünnepi
összejöveteleitek…
Hogy tűrjem tovább együtt
a vétket és ünnepeiteket?
14Újholdjaitokat és zarándoklataitokat
egész szívemből gyűlölöm, terhemre lettek.
Már belefáradtam, hogy elviseljem őket.
15Ha kiterjesztitek imára kezeteket,
elfordítom szememet.
Akármennyit imádkoztok is,
nem hallgatok oda,
mert a kezetek csupa vér.
16Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg.
El gonosz tetteitekkel színem elől,
ne tegyetek többé rosszat!
17Tanuljatok meg jót tenni:
keressétek az igazságot,
segítsétek az elnyomottakat,
szolgáltassatok igazságot az árvának,
s védelmezzétek az özvegyet.
18Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe!”
– mondja az Úr.
„Ha olyanok volnának is bűneitek,
mint a skarlát,
fehérek lesznek, mint a hó;
és ha olyan vörösek is, mint a bíbor,
olyanok lesznek, mint a gyapjú.
19Ha készséggel engedelmeskedtek,
majd a föld legjavából esztek.
20De ha tovább is lázongtok ellenem,
kard pusztít el benneteket.”
Igen, az Úr szája mondja ezt.
Panasz Jeruzsálem miatt21Hogyan is lett cédává a hűséges város?
Sion egykor csupa igazság volt,
igazságosság lakott benne,
de most gyilkosok lakják.
22Ezüstöd salakká változott,
borod olyan lett, mint a víz.
23Fejedelmeid lázadókká lettek,
tolvajok társaivá.
Mindnyájan csak a hasznot lesik,
és megvesztegető ajándékra vadásznak.
23Nem szolgáltatnak igazságot az árvának,
s az özvegyek ügyével mit sem törődnek.
24Ezért mondja az Úr, a Seregek Ura,
Izrael Erőse:
„Igen, elégtételt szerzek ellenségeimtől,
és bosszút állok ellenfeleimen.
25Lám, ellened fordítom kezemet,
hogy kiolvasszam belőled a salakot,
és eltávolítsam az ólmot.
26És ismét olyan bírákat adok,
mint hajdanában,
olyan tanácsadókat, mint a letűnt időkben.
Akkor majd újra
az Igazság városának hívnak,
hűséges városnak.”
27Sionnak megváltást hoz a jog,
megtértjeinek meg az igazságosság.
28A lázadók és a bűnösök elvesznek,
és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak.
A szent ligetek ellen29Igen, megszégyenültök majd
a tölgyek miatt,
amelyek örömötökre szolgáltak.
Pirultok majd a kertek miatt,
amelyekben kedvetek leltétek.
30Mert olyanok lesztek,
mint a lombját vesztett tölgy,
és mint a kert, amelynek nincsen vize.
31Az erős is csak olyan lesz, mint a kóc,
keze munkája meg, mint a szikra.
Mindkettő együtt lobban lángra,
s nem lesz, aki tüzét eloltsa.