1
1Izaiásnak, Ámosz fiának látomása, melyet Júda és Jerusalem felől látott, Júda királyai, Oziás, Joátán, Ákáz és Ezekiás napjaiban.
2Halljátok, egek! és vedd füleidbe, föld! mert az Úr szól. Fiakat neveltem és fölmagasztaltam, ők pedig megvetettek engem.Oze. 11,3 
3Megismeri az ökör gazdáját, és a szamár ura jászolyát; Izrael pedig nem ismer engem, és az én népem nem ért.
   4Jaj a vétkes nemzetnek, a gonoszsággal terhelt népnek, az elveteműlt ivadéknak, a bűnbe rögzött fiaknak! elhagyták az Urat, káromlották Izrael szentét, hátat fordítva, elidegenedtek.
   5Hova verjelek még titeket, kik a vétket halmozzátok? Az egész fő beteg, az egész szív keseredett.
   6Tetőtől talpig nincs benne épség, seb és kékség, földagadt kelés, be nem kötözve, sem orvossággal nem gyógyítva, sem olajjal nem enyhítve.
   7Földetek puszta, városaitok tűzzel égettek, tartományotokat szemetek láttára idegenek emésztik föl, és elpusztúl az, mint ellenséges pusztitás által.Izai. 5,6 
8És Sion leánya elhagyatik, mint a levélszin a szőllőben, mint a kaliba az ugorkás kertben, és mint a város, mely elpusztíttatik.
   9Ha a seregek Ura ivadékot nem hagy nekünk, lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához.Rom. 9,29 Móz. I. 19,24 
10Halljátok az Úr igéjét, Sodoma fejedelmei! vegyétek füleitekbe, a mi Istenünk törvényét, Gomorra népe!
   11Minek nekem a ti áldozataitok sokasága? ugymond az Úr. Tele vagyok. A kosok égő áldozatait és a kövér állatok zsírját, a borjuk és bárányok és bakok vérét nem ohajtom.Jerem. 6,20 Ámosz. 5,21.22 
12Mikor színem elé jöttök, ki kivánja ezeket kezeitekből, hogy az én tornáczaimban járjatok?
   13Ne tegyetek többé áldozatokat hiába; a jó illatszer utálatosság előttem, az újhold ünnepét és szombatot és egyéb ünnepeket nem tűrhetem, gonoszok a ti gyülekezetitek.
   14Ujholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli az én lelkem, megunatkoztam, kifáradtam azok tűrésében.
   15És mikor kiterjesztitek kezeiteket, elfordítom szemeimet rólatok, és akármely sokszor imádkoztok, nem hallgatlak meg, mert kezeitek vérrel borítvák.Izai. 59,3 
16Mosdjatok meg, legyetek tiszták, vegyétek el gondolataitok gonoszságát szinem elől; szűnjetek meg gonoszúl cselekedni.Péter I. 3,11 
17Tanuljatok jót cselekedni, keressétek az igazat, segitsétek az elnyomottat, tegyetek itéletet az árvának, oltalmazzátok az özvegyet.
   18Azután jőjetek, és panaszkodjatok rám! ugymond az Úr. Ha bűneitek leendnek, mint a karmazsin, mint a hó megfehérednek; és ha pirosak leendenek is, mint a bibor, lesznek, mint a fehér gyapjú.
   19Ha készakarattal engem hallgattok, a föld javát fogjátok élvezni.
   20Hogyha ellenszegűltök, és engem haragra ingereltek, fegyver emészt meg titeket, mert az Úr szája szólott.
   21Mimódon lett parázna személylyé a hű város, mely teljes volt itélettel? igazság lakott abban, most pedig gyilkosok.
   22Ezüstöd salakká változott, borod vízzel vegyíttetett.
   23Fejedelmeid hitetlenek és az orzók társai; mindnyájan szeretik az ajándékokat, és az adományok után járnak; az árvának nem tesznek itéletet, és az özvegy nem jut be hozzájok.Jerem. 5,28 
24Azért mondja a seregek Ura Istene, Izrael hatalmasa: Hah! vigasztalást veszek az ellenem szegülőkön, és boszút állok ellenségeimen.
   25És ellened fordítom kezemet, és kiolvasztom egészen salakodat, és elveszem minden fehér ónodat,
   26és visszaállítom biráidat, mint azelőtt voltak, és tanácsosaidat mint régenten; s ezekután az igaz városának, hű városnak fogsz neveztetni.
   27Sion itélet által szabadúl meg, és visszaállitják őt igazság által.
   28És tönkre teszi a gonoszokat és bűnösöket egyetemben; és kik elhagyták az Urat, megemésztetnek.
   29És megszégyeníttetnek a bálványok miatt, kiknek áldoztak; és pirúlni fogtok a kertek miatt, melyeket választottatok volt,
   30midőn olyanok lesztek, mint az elhullott levelű cserfa, és mint a kert víz nélkül.
   31És leszen a ti erősségtek, mint a csöpű pozdorjája, és cselekvéstek, mint a szikra; fölgyulad együtt mind a kettő, és nem lesz, ki eloltsa.