Heródes üldözi a keresztényeket.
12
*1Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik.
2János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette.
3Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték.
4Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
5Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez.
6Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.
7Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.
8Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!”
9Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van.
10Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle.
   11Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.”
12Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt, és imádkoztak.
13Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést.
14Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt, és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt.
15„Elment az eszed” – torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: „Az angyala lesz az.”
16Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak, és meglátták, nem tudták, hová legyenek.
17Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment.
   Heródes halála.18Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák között, hogy hová lett Péter.
19Heródes kerestette, s hogy nem találták, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vetette őket. Aztán elhagyta Júdeát, Cezáreába ment, és ott tartózkodott.
20Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidóniakra. Ezek közös megegyezéssel eléje járultak, és – megnyerve maguknak Blasztuszt, a király kamarását – békét kértek, mert tartományuk a királytól kapta az élelmet.
21A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült, és beszédet intézett hozzájuk.
22A nép így kiáltozott: „Ez már az Isten szava, nem emberé!”
23Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg.
   24Az Isten szava egyre szélesebb körben terjedt.
25Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.