Káldi Biblia

Zsidóknak írt levél

10 1Mert a törvény, árnyéka lévén a jövendő jóknak, nem valóságos képe a dolgoknak, ugyanazon áldozatokkal, melyeket minden esztendőben szűntelen áldoznak, az azokhoz járulókat tökéletesekké soha nem teheti.
2Mert különben megszűntek volna az áldozattételtől, azért, mivel az egyszer megtisztúlt áldozók lelkiisméretét többé semmi bűn nem vádolta volna.

   3De azok minden esztendőben emlékeztetők a bűnökre,

   4mert lehetetlen, hogy a tulkok és bakok vére elvegye a bűnöket.

   5Azért e világra bejövén, így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, testet pedig alkottál nekem.

   6Az égő- és bűnáldozatokat nem kedvelted.

   7Akkor mondám: Ime jövök! A könyvben főleg felőlem van írva, hogy cselekedjem, Isten, a te akaratodat.

   8Előbb azt mondván: hogy az áldozatokat és ajándékokat a bűnért való és égő-áldozatokat nem akartad, és nem kedvesek neked, mik a törvény szerint áldoztatnak;

   9utóbb: Akkor mondám: Ime jövök, hogy cselekedjem, Isten, a te akaratodat… megszűntetni az elsőt, hogy a következőt helyébe állítsa.

   10A mely akaratban megszenteltettünk Jézus Krisztus testének egyszer lett föláldozásával.

   11Ugyanis minden pap előáll, naponkint szolgálván, és gyakorta bemutatván ugyanazon áldozatokat, melyek a bűnöket soha el nem vehetik;

   12ez pedig egy áldozatot mutatván be a bűnökért, mindörökké az Isten jobbján ül,

   13várván továbbá, míg ellenségei lábai zsámolyává tétessenek;Zsolt. 109,1 
14mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
   15Bizonyságot tesz pedig erről a Szentlélek is; mert minekutána ezt mondotta:

   16Ez pedig a szövetség, melyet kötök velek azon napok után, úgymond az Úr: Az én törvényeimet szivökbe adom, és elméjökbe írom azokat,

   17és bűneikről és gonoszságaikról már többé meg nem emlékezem.

   18A hol pedig ezeknek bocsánata van, ott nem szükséges már a bűnért való áldozat.

   19Bizodalmunk lévén tehát, atyámfiai, bemenni a szentélybe Krisztus vére által,

   20a hová új és élő utat nyitott nekünk a kárpiton, azaz, testén át,

   21és nagy papunk lévén az Isten háza fölött:

   22járuljunk igaz szívvel tökéletes hitben, miután a gonosz lelkiismérettől szivünk megtisztúlt, és testünk megmosatott tiszta vízzel;

   23tartsuk meg a mi reménységünknek rendíthetlen vallását, (mert hív az, ki igéretet tőn),

   24és egymásra figyelmezvén, szeretetben és jócselekedetekben vetélkedjünk,

   25nem hagyván el gyülekezetünket, mint némelyek szokták, hanem buzdítván egymást annál jobban, mennél inkább látjátok ama napot közeledni.

   26Mert ha akarva vétkezünk, miután az igazság ismeretét megnyertük, már nincs többé áldozat a bűnökért,Zsid. 6,4 
27hanem az itélet rettenetessége vár ránk, és a lobogó tűz, mely megemészti az ellenszegűlőket.
   28Ha valaki megveti Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra minden irgalom nélkül meghal;

   29vélhetitek, mennyivel súlyosabb büntetéseket érdemel, ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetség vérét, mely által megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét boszúsággal illeti?

   30Mert tudjuk, ki mondotta: Enyém a boszúállás, és én megfizetek. És ismét: Mert az Úr megitéli az ő népét.Móz. V. 32,35 Rom. 12,19 
31Rettenetes az élő Isten kezeibe esni.
   32Emlékezzetek vissza a régi napokra, melyekben megvilágosíttatván, a viszontagságok nagy harczában szenvedtetek;

   33egyfelől ugyan gyalázat és nyomorgatások által közlátványúl szolgálván, másfelől pedig az így szenvedők társaivá tétetvén;

   34mert mind a foglyokon szánakodtatok, mind javaitok elragadozását örömmel tűrtétek, tudván, hogy nektek jobb és maradandó jószágtok vagyon.

   35Azért el ne veszítsétek bizodalmatokat, melyre nagy jutalom vár.

   36Mert béketűrésre szükségtek vagyon, hogy az Isten akaratját teljesítvén, elnyerjétek az igéretet.

   37Mivel igen kevés idő múlva, a ki eljövendő, eljő, és nem késik.

   38Az én igazam pedig a hitből él; de ha elhúzza magát, nem kedves többé az én lelkemnek.

   39Mi pedig nem vagyunk az elhúzódás fiai a veszedelemre, hanem a hitéi a lélek megnyerésére.