Korintusiaknak írt II. levél

4 ¹Annakokáért ily szolgálatban lévén, minthogy irgalmasságot nyertünk, nem restelkedünk;
²de elvetjük a gyalázatos alattomosságot, nem járván álnoksággal, és nem hamisítván meg az Isten igéjét; hanem az igazság kijelentése által ajánljuk magunkat minden lelkiisméretes embernél az Isten előtt.
   ³Hogyha a mi evangéliomunk el van födve, azoknak van elfödve, kik elvesznek;
   ⁴mely hitetleneknek megvakította e világ istene elméjöket, hogy ne fényeskedjék nekik Krisztus dicsőséges evangéliomának világossága, ki az Isten képmása.
   ⁵Mert mi nem magunkat hirdetjük, hanem a mi Urunk Jézus Krisztust, magunkat pedig, mint szolgáitokat Jézusért.
   ⁶Mert Isten, a ki mondotta, hogy a sötétségből világosság derűljön, ő támaszta világosságot sziveinkben, hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik.
   ⁷E kincsünk pedig cserépedényekben vagyon, hogy méltóságunk az Isten erejétől legyen, és nem mitőlünk.
   ⁸Azért bár mindenben nyomorúságot szenvedünk, de nem búsúlunk; sok szükségben forgunk, de kétségbe nem esünk.
   ⁹Üldözést szenvedünk, de el nem hagyatunk; megaláztatunk, de el nem veszünk;
   ¹⁰a mi testünkön mindenkor velünk hordozván Jézus sanyargatását, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi testeinken.
   ¹¹Mert mi, kik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi halandó testünkön.
   ¹²Igy a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek;
   ¹³mivel pedig ugyanazon hit lelke van bennünk, melyről írva vagyon: Hittem, s azért szólottam; mi is hiszünk, és azért szólunk is,Zsolt. 115,1  ¹⁴tudván, hogy a ki feltámasztotta Jézust, minket is feltámaszt Jézussal, és veletek együtt előállít;
   ¹⁵mert minden tiérettetek vagyon, hogy a bőséges malaszt sokak hálaadása által Istennek annál nagyobb dicsőségére szolgáljon.
   ¹⁶Mert nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk fogyatkozik is, mindazáltal a belső napról napra megújúl.
   ¹⁷Mert az, mi most nyomorúságunkban egy szempillantásnyi és könnyű, a dicsőségnek mód felett örökkévaló nagyságát eszközli bennünk;
   ¹⁸kik nem figyelmezünk azokra, mik látszanak, hanem a mik nem látszanak; mert a mik látszanak, ideiglenesek, a mik pedig nem látszanak, örökkévalók.