139 ¹A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem. ²Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. ³Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. ⁴Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. ⁵Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. ⁶Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. ⁷Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? ⁸Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. ⁹Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, ¹⁰kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. ¹¹Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: ¹²a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. ¹³Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. ¹⁴Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. ¹⁵Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. ¹⁶Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. ¹⁷Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! ¹⁸Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.

KNB SZIT STL BD RUF KG