16 1Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! 3Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? 4Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. 5Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. 6Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el. 7Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat. 8Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. 9Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem. 10Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. 11Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. 12Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem. 13Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. 14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 15Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet. 16Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van. 17Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. 18Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! 19Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban. 20Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre, 21hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben. 22Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.