19 1Ezt mondta az ÚR: Menj el a fazekashoz, és vegyél tőle egy cserépkorsót! Azután végy magad mellé néhány embert a nép és a papok vénei közül, 2és menj ki a Ben-Hinnóm völgyébe, a fazekasok kapujának bejáratához, és hirdesd ott azokat az igéket, amelyeket én mondok neked! 3Ezt mondd: Halljátok az ÚR igéjét, Júda királyai és Jeruzsálem lakói! Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Én veszedelmet hozok erre a helyre, aki csak hallja, belecsendül a füle! 4Mert elhagytak engem, ezt a helyet pedig idegenné tették számomra azzal, hogy más isteneknek tömjéneznek benne, akiket nem ismertek sem ők, sem őseik, sem Júda királyai. Sok ártatlan vért is ontottak ezen a helyen. 5Áldozóhalmokat is építettek a Baalnak, és elégették fiaikat égőáldozatul a Baalnak, amit én nem parancsoltam, nem rendeltem, sőt eszembe sem jutott. 6Ezért eljön majd az idő - így szól az ÚR -, amikor nem Tófetnek vagy Ben-Hinnóm völgyének nevezik már ezt a helyet, hanem öldöklés völgyének. 7Meghiúsítom ezen a helyen Júda és Jeruzsálem terveit: odaadom ellenségeiknek és azoknak, akik az életükre törnek, hogy fegyverrel ejtsék el őket. Holttestüket pedig az ég madarainak és a föld állatainak adom eledelül. 8Ezt a várost pusztává és iszonyatossá teszem, és aki csak erre jár, megborzad, és iszonyat fogja el, látva a várost ért mindenféle csapást. 9Megetetem velük fiaik és leányaik húsát, egyik ember megeszi a másiknak a húsát az ostrom nyomorúsága idején, amikor ostromolják őket ellenségeik, akik az életükre törnek. 10Ezután törd össze a korsót azoknak a férfiaknak szeme láttára, akik veled mentek, 11és mondd nekik, hogy így szól a Seregek URa: Úgy összetöröm ezt a népet és ezt a várost, ahogyan összetörik a cserépedényt, úgyhogy nem lehet többé éppé tenni. A Tófetben pedig temetni fognak, mert másutt nem lesz elég hely a temetkezéshez. 12Így cselekszem ezzel a hellyel és lakóival - így szól az ÚR. A Tófethez teszem hasonlóvá ezt a várost. 13Jeruzsálem házai és a júdai királyok palotái olyan tisztátalanok lesznek, mint az egész Tófet, mindazokkal a házakkal együtt, amelyeknek a tetején az ég egész seregének tömjéneztek, és italáldozatokat mutattak be más isteneknek. 14Amikor megérkezett Jeremiás a Tófetből, ahová prófétálni küldte az ÚR, megállt az ÚR házának udvarán, és ezt mondta az egész népnek: 15Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: El fogom hozni erre a városra és a hozzá tartozó többi városra mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták magukat, és nem hallgattak beszédemre.