Keresés a Bibliában

Az eltört cserépedény

19 1Ezt mondta az ÚR: Menj el a fazekashoz, és vegyél tőle egy cserépkorsót! Azután végy magad mellé néhány embert a nép és a papok vénei közül, 2és menj ki a Ben-Hinnóm-völgybe, a fazekasok kapujának bejáratához, és hirdesd ott azokat az igéket, amelyeket én mondok neked! 3Ezt mondd: Halljátok az ÚR igéjét, Júda királyai és Jeruzsálem lakói! Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Én olyan veszedelmet hozok erre a helyre, hogy belecsendül a füle annak, aki csak hallja!
4Mert elhagytak engem, ezt a helyet pedig idegenné tették számomra azzal, hogy más isteneknek tömjéneztek benne, akiket nem ismertek sem ők, sem őseik, sem Júda királyai. Sok ártatlan vért is ontottak ezen a helyen. 5Áldozóhalmokat is építettek Baalnak, hogy elégessék fiaikat égőáldozatul Baalnak, pedig ezt nem parancsoltam, nem rendeltem el, sőt eszembe sem jutott!
6Azért eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor nem Tófetnek nevezik többé ezt a helyet, sem Ben-Hinnóm-völgynek, hanem az Öldöklés völgyének. 7Meghiúsítom ezen a helyen Júda és Jeruzsálem terveit: kiszolgáltatom őket ellenségeiknek, akik az életükre törnek, hogy fegyverrel ejtsék el őket. Holttestüket pedig az ég madarainak és a föld állatainak adom eledelül. 8Ezt a várost pusztává és iszonyatossá teszem, és aki csak erre jár, megborzad, és iszonyat fogja el a várost ért mindenféle csapás miatt. 9Megetetem velük fiaik és leányaik húsát, egyik ember megeszi a másiknak a húsát az ostrom és a szorongatás idején, amikor majd szorongatják őket ellenségeik, akik az életükre törnek.
10Ezután törd össze a korsót azoknak a férfiaknak szeme láttára, akik veled mentek, 11és mondd nekik, hogy így szól a Seregek URa: Úgy összetöröm ezt a népet és ezt a várost, ahogyan összetörik a cserépedényt, úgyhogy nem lehet többé megjavítani. A Tófetben pedig temetni fognak, mert másutt nem lesz elég hely a temetkezéshez.
12Így cselekszem ezzel a hellyel és lakóival – így szól az ÚR. A Tófethez teszem hasonlóvá ezt a várost. 13Jeruzsálem házai és Júda királyainak palotái olyan tisztátalanok lesznek, mint az egész Tófet, mindazokkal a házakkal együtt, amelyeknek a tetején az ég minden seregének tömjéneztek, és italáldozatokat mutattak be más isteneknek.

Pashúr kalodába záratja Jeremiást

14Amikor Jeremiás visszaért a Tófetből, ahová prófétálni küldte az ÚR, kiállt az ÚR házának udvarára, és ezt mondta az egész népnek: 15Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: El fogom hozni erre a városra és a hozzá tartozó többi városra mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták magukat, és nem hallgattak az én igéimre.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet