11 1Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. 2Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. 3Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. 4Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik. 5Vissza fog térni Egyiptomba, vagy Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni. 6Fegyver pusztít városaiban, véget vet a fecsegésnek, és megemészti őket terveik miatt. 7Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul. 8Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebóimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. 9Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök. 10Az URat fogják követni, mert oroszlánként ordít majd, és ha ordít, remegve jönnek fiai nyugat felől. 11Remegve jönnek Egyiptomból, mint a madár, és az asszír földről, mint a galamb. Letelepítem majd őket házaikba - így szól az ÚR.