7 ¹Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket. ²Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. ³Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. ⁴Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. ⁵Mert amikor megérkeztünk Macedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféleképpen gyötrődtünk: kívül harcok, belül félelmek. ⁶De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével; ⁷de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, a ti kesergéseteket, a ti hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. ⁸Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, ⁹de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. ¹⁰Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. ¹¹Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy tiszták vagytok az ügyben. ¹²Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt, és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely az Isten színe előtt van bennetek irántunk. ¹³Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. ¹⁴Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. ¹⁵Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és aggódva fogadtátok őt. ¹⁶Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet