Keresés a Bibliában

15 1Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli. 3Nem adtál nekem utódot - mondta Abrám -, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4Ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5Azután kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz! 6Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. 7Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. 8Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt? 9Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. 10Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté. 11Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elhessegette őket. 12Naplementekor az történt, hogy mély álomba merült Abrám, és rémítő nagy sötétség borult rá. 13Ekkor az ÚR azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik, és nyomorgatják őket négyszáz évig. 14De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután nagy vagyonnal jönnek ki. 15Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. 16Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. 17Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. 18Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, 19a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat, 20a hettitákat, perizzieket és refáiakat, 21az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúsziakat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet