Keresés a Bibliában

5 1Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem írták be elsőszülöttségét a származási jegyzékbe, 2mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és fejedelem is származott belőle, bár az elsőszülöttségi jog Józsefé volt. 3Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai voltak: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí. 4Jóél utódai: az ő fia volt Semajá, ennek a fia Góg, ennek a fia Simei, 5ennek a fia Míká, ennek a fia Reájá, ennek a fia Baal, 6ennek a fia Beérá, akit fogságba vitt Tiglat-Pileszer asszír király. Ő volt a rúbeniek fejedelme. 7Ezek voltak a testvérei nemzetségük szerint, akiket származásuk szerint jegyzékbe vettek: Jeiél nemzetségfő és Zekarjáhú, 8meg Bela, Ázáz fia, aki Sema fia, aki Jóél fia volt. Lakóhelye Aróérban volt egészen Nebóig és Baal-Meónig, 9napkelet felé pedig az Eufrátesz folyamig terjedő puszta széléig terjeszkedett, mert elszaporodott a jószáguk Gileád földjén. 10Saul idejében háborút indítottak a hagriak ellen, akik a hatalmuk alá kerültek, és azután azoknak a sátraiban laktak Gileád egész napkeleti vidékén. 11Gád fiai velük szemben laktak Básán földjén Szalkáig. 12Jóél volt a nemzetségfő, Sáfám a helyettese; Janaj és Sáfát is Básánban lakott. 13Testvéreik családonként ezek voltak: Míkáél, Mesullám, Seba, Jóraj, Jakán, Zía és Héber, összesen heten. 14Ezek Abihail fiai, aki Húri fia, aki Járóah fia, aki Gileád fia, aki Míkáél fia, aki Jesísa fia, aki Jahdó fia, aki Búz fia volt. 15Ahi, Gúni fiának, Abdiélnek a fia volt a család nemzetségfője. 16Gileádban, Básánban és az ott levő falvakban laktak, továbbá Sárón minden legelőjén, ameddig azok terjedtek. 17Mindezeket felvették a származási jegyzékbe Jótámnak, Júda királyának és Jeroboámnak, Izráel királyának az idejében. 18Rúben fiai és a gádiak közül, meg a Manassé törzs egyik feléből való vitézek karddal és pajzzsal fölszerelt emberek, és íjászok, képzett harcosok, negyvennégyezer-hétszázhatvan hadköteles, 19háborút indítottak a hagriak ellen, Jetúr, Náfis és Nódáb ellen. 20Segítséget kaptak velük szemben, és hatalmukba kerültek a hagriak és mindazok, akik velük tartottak, mert az Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. 21Jószágukat is elhajtották: ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer élő embert. 22Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc. Az ő helyükön laktak a fogságig. 23Manassé törzsének egyik fele azon a földön telepedett le, amely Básántól Baal-Hermónig, Szenírig és a Hermón-hegységig terjed. Ezek igen megsokasodtak. 24Családjaik nemzetségfői ezek voltak: Éfer, Jisi, Eliél, Azriél, Jirmejá, Hódavjá és Jahdiél, vitéz férfiak, híres emberek, családjaik nemzetségfői. 25De hűtlenekké váltak őseik Istenéhez, mert az ország népeinek az isteneivel paráználkodtak, amely népeket Isten kipusztított előlük. 26Ezért arra indította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzse felét. Elvitte őket Halahba és a Hábór mellé, Hárába és Gózán folyója mellé. Ott vannak ma is. 27Lévi fiai Gérsón, Kehát és Merári voltak. 28Kehát fiai voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. 29Amrám gyermekei: Áron, Mózes és Mirjám; Áron fiai pedig Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár voltak. 30Eleázár nemzette Fineást, Fineás nemzette Abisúát, 31Abisúa nemzette Bukkit, Bukki nemzette Uzzit, 32Uzzi nemzette Zerahját, Zerahjá nemzette Merájótot, 33Merájót nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot, 34Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Ahimaacot, 35Ahimaac nemzette Azarját, Azarjá nemzette Jóhánánt, 36Jóhánán nemzette Azarját; ő már abban a templomban végezte a papi szolgálatot, amelyet Salamon épített Jeruzsálemben. 37Azarjá nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot, 38Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Sallúmot, 39Sallúm nemzette Hilkijját, Hilkijjá nemzette Azarját, 40Azarjá nemzette Szeráját, Szerájá nemzette Jehócádákot. 41Amikor az ÚR Júdát és Jeruzsálemet fogságba vitette Nebukadneccar által, Jehócádák is velük ment.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet