Keresés a Bibliában

Rúben leszármazottai

5 1Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem vezették át József elsőszülöttségét a származási jegyzékbe, 2mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és a fejedelem is belőle származott, bár az elsőszülöttségi jog Józsefet illette.
3Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai voltak: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí. 4Jóél utódai: az ő fia volt Semajá, ennek a fia Góg, ennek a fia Simí, 5ennek a fia Míká, ennek a fia Reájá, ennek a fia Baal, 6ennek a fia Beérá, akit fogságba vitt Tiglat-Pileszer asszír király. Beérá volt a rúbeniek fejedelme. 7Ezek voltak a testvérei nemzetségük szerint, akiket származásuk szerint jegyzékbe vettek: Jeíél nemzetségfő és Zekarjá 8meg Bela, Ázáz fia, aki Sema fia, aki Jóél fia volt. Lakóhelye Aróérban volt egészen Nebóig és Baal-Meónig, 9kelet felé pedig az Eufrátesz folyamig elnyúló puszta széléig terjeszkedett, mert megszaporodott a jószáguk Gileád földjén. 10Saul idejében háborút indítottak a hagriak ellen; kiirtották őket, majd a sátraikban laktak Gileád egész keleti vidékén.

Gád leszármazottai

11Gád fiai velük szemben laktak Básán földjén Szalkáig. 12Jóél volt a nemzetségfő, Sáfám a helyettese; Janaj és Sáfát is Básánban lakott. 13Testvéreik családonként ezek voltak: Míkáél, Mesullám, Seba, Jóraj, Jakán, Zía és Héber, összesen heten.
14Ezek Abíhajil fiai, aki Húrí fia, aki Járóah fia, aki Gileád fia, aki Míkáél fia, aki Jesísaj fia, aki Jahdó fia, aki Búz fia volt. 15Ahí, Abdíél fia, Gúní unokája volt a család nemzetségfője. 16Ők lakták Gileádot, a Básánt és az ottani falvakat, továbbá a Sárónt összes legelőjével együtt, egyik végétől a másikig. 17Mindezeket felvették a származási jegyzékbe Jótámnak, Júda királyának és Jeroboámnak, Izráel királyának az idejében.
18Rúben fiai, a gádiak és Manassé törzsének az egyik fele – csupa vitéz, karddal-pajzzsal fölszerelt gyalogos vagy íjász, képzett harcos, negyvennégyezer-hétszázhatvan hadköteles – 19háborút indított a hagriak ellen, Jetúr, Náfís és Nódáb ellen. 20Segítséget kaptak velük szemben, és hatalmukba kerültek a hagriak és mindazok, akik velük tartottak, mert Istenhez kiáltottak segítségért a harcban, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. 21Jószágukat is elhajtották: ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat, valamint százezer embert. 22Sokan estek el halálra sebzetten, mert Istentől volt ez a harc. Az ő helyükön laktak a fogságig.

Manassé törzsének a Jordánon túli fele

23Manassé törzsének egyik fele azon a földön telepedett le, amely Básántól Baal-Hermónig, Szenírig és a Hermón-hegységig terjed. Ezek igen megsokasodtak. 24Családjaik nemzetségfői ezek voltak: Éfer, Jisí, Elíél, Azríél, Jirmejá, Hódavjá és Jahdíél, vitéz férfiak, híres emberek, családjaik nemzetségfői. 25De hűtlenné váltak őseik Istenéhez, mert azoknak a népeknek az isteneivel paráználkodtak, amelyeket Isten kipusztított előlük az országból. 26Ezért arra indította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzse felét. Elvitte őket Halahba és a Hábór mellé, Hárába és Gózán folyója mellé. Ott vannak még ma is.

Lévi leszármazottai: Kehát utódai

27Lévi fiai Gérsón, Kehát és Merárí voltak. 28Kehát fiai voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. 29Amrám gyermekei Áron, Mózes és Mirjám, Áron fiai pedig Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár voltak. 30Eleázár nemzette Fineást, Fineás nemzette Abísúát, 31Abísúa nemzette Bukkít, Bukkí nemzette Uzzít, 32Uzzí nemzette Zerahját, Zerahjá nemzette Merájótot, 33Merájót nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahítúbot, 34Ahítúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Ahímaacot, 35Ahímaac nemzette Azarját, Azarjá nemzette Jóhánánt, 36Jóhánán nemzette Azarját; ő már abban a templomban végezte a papi szolgálatot, amelyet Salamon épített Jeruzsálemben. 37Azarjá nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahítúbot, 38Ahítúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Sallúmot, 39Sallúm nemzette Hilkijját, Hilkijjá nemzette Azarját, 40Azarjá nemzette Szeráját, Szerájá nemzette Jócádákot. 41Amikor az ÚR Júdát és Jeruzsálemet Nebukadneccarral fogságba vitette, Jócádák is velük ment.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet