A Zsoltárok könyve

92 (91). ZSOLTÁR. AZ IGAZ ÉNEKE 92 ¹(Zsoltár, szombati ének.)
²Jó dolog az Urat dicsérni,
nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni;
³reggel hirdetni irgalmadat,
éjszaka meg hűségedet,
⁴tízhúrú hárfával és lanttal,
énekkel és muzsikával.
⁵Tetteid, Uram, örömmel töltenek el,
kezed művein ujjongok:
⁶„Mily fönségesek a tetteid, Uram,
s gondolataid nem lehet kifürkészni!”
⁷Az értelmetlen ember nem foghatja fel,
a balga nem ismeri meg őket soha.
⁸A bűnösök nőhetnek, mint a fű,
a gonoszok csillogva járhatnak:
örök pusztulásra vannak ítélve mind,
⁹de te fölséges vagy örökkön-örökké.
¹⁰Lám, ellenségeidnek el kell pusztulniuk,
a gonosztevőket szétszórják mind,
de belém erőt öntesz.
¹¹Fejem fölemelted, mint a bivaly szarvát,
és fölkentél színtiszta olajjal.
¹²Szemem letekint ellenségeimre,
fülem hallja a gonoszokat.
¹³Az igaz virul, mint a pálma,
fölfelé nő, mint a Libanon cédrusa.
¹⁴Az Úr házában vannak elültetve,
Istenünk csarnokában virágoznak.
¹⁵Még öregkorukban is
gyümölcsöt teremnek,
tele vannak nedvvel és élettel,
¹⁶hogy hirdessék: „Az Úr igazságos,
ő az én sziklám,
igazságtalanság nincsen benne!”