A Zsoltárok könyve

63 (62). ZSOLTÁR. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN 63 ¹(Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában
tartózkodott.)
²Isten, én Istenem, téged kereslek,
utánad szomjazik a lelkem!
Érted sóvárog a testem,
mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.
³Téged keres tekintetem a szent sátorban,
hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
⁴Mert kegyelmed többet ér, mint az élet,
ajkam dicséretet zeng neked.
⁵Magasztallak egész életemen át,
s nevedben emelem imára kezem.
⁶Lelkem eltelik veled,
mint zsírral és velővel,
s a szám ujjongó örömmel mond
dicséretet.
⁷Fekhelyemen rólad elmélkedem,
éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.
⁸Valóban, te lettél gyámolom,
szárnyad oltalmában vigadozom.
⁹Lelkem hozzád ragaszkodik,
jobbod szilárdan tart engem.
¹⁰Akik meg akarják rontani életem,
azok lekerülnek a földnek mélyébe,
¹¹kiszolgáltatva a kard hatalmának
és zsákmányul a sakáloknak.
¹²A király azonban Istenben örül,
s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött,
de a hazugok ajka elnémul örökre.