18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.
A keresztény remény bizonyossága.
19Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. 20A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 21hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. 22Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.