Keresés a Bibliában

9 1Ezt mind mérlegeltem elmémben, és beláttam, hogy az igazak és a bölcsek a tetteikkel együtt Isten kezében vannak. Az ember sem a szeretetet, sem a gyűlöletet nem ismeri, 2mindkettő hiábavalóság a szemében. Mert hiszen mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, az igazra és a gonoszra, a tisztára és a tisztátalanra; arra, aki áldozatot mutat be, és arra, aki nem mutat be áldozatot; a jóra és a bűnösre, arra, aki esküszik és arra, aki fél az esküvéstől. 3Az a baj abban, ami a nap alatt történik, hogy mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, s hogy az ember szíve tele van gonoszsággal, és esztelenségeket eszel ki az ember – míg él, az élők számára, aztán a holtak számára. 4Igen, míg valaki az élők közé tartozik, addig még van reménye. Mert jobb az élő kutya, mint a holt oroszlán. 5Az élők ugyanis tudják, hogy meg fognak halni, de a holtak nem tudnak semmit, és jutalmuk sincs már; hisz még nevük is feledésbe merül, amelyet szereztek maguknak. 6Szeretetük, gyűlöletük és igyekezetük is mind odavan. Soha többé nem lesz részük abban, ami a nap alatt végbemegy. 7Rajta hát, edd vidáman a kenyeredet és idd jókedvűen a borodat! Mert kezdettől fogva tetszik az Istennek, ha így teszel. 8Viselj mindig fehér ruhát, és a fejedről ne hiányozzék az olaj! 9Élvezd az életet feleségeddel, akit szeretsz, hiábavaló életed minden napján, amivel Isten megajándékozott a nap alatt. Mert ez a te osztályrészed az életből, és az, amiért fáradozol a nap alatt. 10Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá. Mert az alvilágban, ahová mégy, sem dolgozni, sem tervezni nem lehet, ott nincs sem tudás, sem bölcsesség.

A véletlen.

11Láttam továbbá a nap alatt: nem a gyorsak győznek a futásban és nem a hősök a harcban, így a kenyeret sem a bölcsek szerzik meg, s a gazdagságot sem az okosak, és nem is a hozzáértőké a kegy. Sokkal inkább az idő és a sors éri utol őket mind. 12Még a maga óráját sem tudja felismerni az ember. Mint a halak, amelyeket megfog az alattomos háló, s mint a tőrbe esett madarak, úgy esnek kelepcébe az emberek is a baj órájában, ha az hirtelen rájuk szakad. 13Ezt is bajnak láttam a nap alatt és súlyosnak látszott nekem. 14Volt egy kis város, de kevés volt benne az ember. Felvonult ellene egy nagy király, bekerítette, és nagy ostromműveket állított föl ellene. 15Mármost volt benne egy szegény, de bölcs ember, aki bölcsességével megmentette a várost. De senki sem emlékezik meg arról a szegényről. 16Azt mondtam hát: a bölcsesség jobb, mint az erő, de a szegény bölcsességét lenézik, és nem hallgatnak a szavára. 17A bölcsek nyugodtan kiejtett szavai előbb meghallgatásra találnak, mint az esztelenek uralkodójának a kiabálása. 18Jobb a bölcsesség, mint a hadi fölszerelés. De egyetlen hiba sok jót szétrombolhat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet