Szent István Társulati Biblia

Az evangélium Máté szerint

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd. 20 *1„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. 2Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. 3A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. 4Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. 5Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. 6Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? 7Nem fogadott fel minket senki – felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe – mondta nekik.
   8Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig.
9Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. 10Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. 12Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak – mondták –, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. 13Barátom – felelte egyiküknek –, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14Fogd, ami a tied, és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. 15Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok? 16Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”
   *Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését.17Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt,

   18s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik,
19és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”
   *Zebedeus fiai.20Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit.
21Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” 22Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. 23Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” 24A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. 25Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. 26A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, 27s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. 28Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért.”
   *A két jerikói vak.29Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte.
30Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” 31A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” 32Jézus megállt, odahívta őket magához, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok, mit tegyek?” 33„Uram – felelték –, hogy megnyíljék a szemünk.” 34Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat, és követték őt.