MÓZES ÉNEKE

32 ¹Halljátok, egek, szólni szándékozom! A föld figyeljen ajkam szavára! ⁹Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül. ¹⁰A pusztában sajátjává fogadta, a sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát. ¹¹Mint a sas, amelyik a fészkét védi, ott lebeg a fiókja fölött, kiterjeszti szárnyát, felkapja, tulajdon szárnyán hordozza. ¹²Az Úr vezérelte egymaga, idegen isten nem volt vele. ¹³Fölvezette az ország magaslataira, a földnek gyümölcseivel táplálta. Mézet szívhatott a sziklából, olajat a kemény kőből. ¹⁴Aztán a tehén teljes teje és a juhtej, meg a bárányok és kosok kövérsége. Básán barmai és bakjai, hozzá a búza java és a szőlő vére, a mámorító ital. ¹⁵Jákob evett a jóllakásig, telt lett Jesurun és kirúgott a hámból. Eltaszította Istenét, aki teremtette, üdvössége szikláját megvetette. ¹⁶Fölkeltették idegenekkel féltékenységét, undoksággal haragra ingerelték. ¹⁷Gonosz szellemeknek áldoztak, nem Istennek, ismeretlen isteneknek, újaknak – akkor bukkantak fel, atyáik nem félték őket. ¹⁸Nem gondoltál többé teremtő szikládra, Istent, aki életet adott neked, elfeledted.

KNB SZIT STL BD RUF KG