Keresés a Bibliában

25Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka­ és küzdőtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen.

KNB SZIT STL BD RUF KG


16A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves Istennek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


IV. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK

Istennek tetsző élet.

12 1Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. 3Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. 9Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, 13Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. 17Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6 1„Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, ő tépett meg, ő is gyógyít meg minket; ő vert meg, ő köti be sebeinket. 6Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten ismerete. 5Ha nem, hát feltárom meztelenségét, olyanná teszem, mint amikor született; pusztasággá változtatom, aszú föld lesz belőle és szomjan hal.

KNB SZIT STL BD RUF KG