Keresés a Bibliában

25Szükségesnek tartottam, hogy Epafroditosz testvért, társamat a munkában és a küzdelemben, aki mint a ti küldöttetek, szükségemben szolgálatomra volt, hozzátok küldjem,

KNB SZIT STL BD RUF KG


16A jótékonyságról pedig és a javak elosztásáról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozatok tetszenek Istennek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


12 1Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti ésszerű istentiszteletetek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

12,1 Ésszerű: Istennek olyan tisztelete, amely értelmes voltunknak megfelel. Értelmünket a Teremtőtől kaptuk, istentiszteletünket ezért egész értelmes valónkkal ki kell fejeznünk: értelmünkkel, akaratunkkal, külső cselekedeteinkkel, egész életünkkel.


2s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek.
3Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik,

9Megismertette ugyanis velünk
akaratának a titkát jóságos tetszése szerint,
amelyet elhatározott benne

13Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, 17hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6

1Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek:
‘Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz,

6Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot,
és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.

5különben meztelenre vetkőztetem,
és olyanná teszem, mint születése napján volt;
és olyanná változtatom, mint a sivatag,
olyanná teszem, mint a járatlan föld,
és szomjan veszítem.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,1 Később idefűzött bűnbánati ének.