Keresés a Bibliában

A nehézségek növelik az apostol bizalmát.

12Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak. 13Az egész prétoriumban és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. 14Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. 15Némelyek ugyan féltékenységből és vetélkedésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust. 16Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, 17amazok viszont vetélkedésből, és nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget okoznak nekem. 18De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövőben is örülni fogok neki. 19Tudom ugyanis, hogy ez – hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének – üdvösségemre válik. 20Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.

KNB SZIT STL BD RUF KG