12Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak; (Eféz 6,21; Kol 4,7) 13Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt; (Eféz 4,1.1Pét;4,16; Csel 28,16.30.31) 14És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. (1Pét 2,9; Gal 5,10; Mát 5,10; Kol 1,24.2Tim;2,9.10) 15Némelyek ugyan irígységből és versengésből is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust. (Fil 1,16; Eféz 2,16;4,2; Mát 18,32.33; Fil 2,5.1Pét;2,21; Róm 5,6.7.15;8,34) 16Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait így megnevelik; (Róm 2,8) 17De mások szeretetből, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem. (1Kor 13,4-6) 18Mert mit mondjak? csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok. (Fil,1 16.) 19Mert tudom, hogy ez nékem idvességemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által, (2Kor 1,11; Gal 4,6) 20Amaz én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által. (2Tim 4,7.8; Róm 5,5; Csel 4,29)