Mardokeus és Eszter szembenéznek a veszedelemmel.

4 ¹Mardokeus is megtudta mind, ami történt. Akkor Mardokeus megszaggatta ruháját, hamuval és szőrzsákkal födte be magát, aztán bejárta az egész várost, és keservesen jajgatott. ²A királyi kapuval szemben megállt, mert szőrzsákba öltözve nem léphette át senki a király kapuját. ³Minden egyes tartományban, ahol csak kihirdették a király rendeletét és parancsát, nagy gyász borult a zsidókra, böjtöltek, sírtak és jajgattak. Sokaknak hamu meg szőrzsák lett a fekvőhelye. ⁴Eszterhez bementek szolgálólányai és eunuchjai, és elbeszélték neki a dolgot. A királyné mélyen megrendült, s ruhát küldött Mardokeusnak, hogy öltse magára, a szőrzsákot meg vesse le. ⁵De nem fogadta el. Akkor Eszter hívatta a király által szolgálatára rendelt eunuchok közül az egyiket, Hatakot, s elküldte Mardokeushoz, kérdezze meg tőle, mi történt és miért viselkedik így. ⁶Hatak elment és fölkereste Mardokeust, aki egész nap ott volt a királyi kapu előtti téren. ⁷Mardokeus elbeszélt neki mindent, ami történt, azt is, mennyi ezüstöt ígért Ámán a királyi kincstárnak a zsidók kiirtása fejében. ⁸Aztán átadott neki egy másolatot is a kiirtásukról szóló, s Szuzában is kifüggesztett rendeletről azzal, hogy mutassa meg Eszternek, és tájékoztassa felőle. Egyúttal meghagyta, hogy menjen be a királyhoz, járjon közbe irgalomért és könyörögjön népéért. ⁸Ezt üzente neki: „Emlékezzél kicsiséged napjaira, amikor még kezemmel tápláltalak. Ámán ugyanis, aki második ember a királyságban, ellenünk beszélt és halálunkat kérte a királytól. ⁸Könyörögj az Úrhoz, s beszélj a királlyal, hogy szabadítson meg minket a haláltól.” ⁹Hatak visszatért és átadta Eszternek Mardokeus üzenetét. ¹⁰Eszter azt felelte Hataknak, meghagyva neki, hogy mondja meg Mardokeusnak: ¹¹„A király szolgái és a tartományok lakói mind tudják, hogy aki – férfi vagy nő – hívatlanul bemegy a királyhoz a belső udvarba, az a könyörtelen törvény szerint halállal lakol, hacsak a király feléje nem nyújtja aranyjogarát, mert akkor életben marad. Engem meg már harminc napja nem hívatott a király.” ¹²Amikor Mardokeus Eszter szavait meghallotta, ezt az üzenetet küldte neki: ¹³„Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül. ¹⁴Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?” ¹⁵Erre Eszter azt üzente Mardokeusnak: ¹⁶„Menj, és gyűjtsd össze a Szuzában található összes zsidót, s böjtöljetek értem! Három nap és három éjjel semmit se egyetek és ne is igyatok! Magam is ugyanígy böjtölök szolgálólányaimmal. Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok.” ¹⁷Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki.

Mardokeus imája.

¹⁷Mardokeus – felidézve az Úrnak minden tettét – így könyörgött az Úrhoz: ¹⁷„Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni. ¹⁷Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található. Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram. ¹⁷Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán előtt. Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is. ¹⁷Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más előtt, csak teelőtted, s ezt nem kevélységből teszem. ¹⁷Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket. Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettől fogva a tiéd, elpusztítsák. ¹⁷Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjéről! ¹⁷Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!” ¹⁷Egész Izrael könyörgött minden erejéből, mert a halál már a szemük előtt lebegett.

Eszter imája.

¹⁷Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szívesörömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: ¹⁷„Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. ¹⁷Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. ¹⁷De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! ¹⁷Nem elég nekik keserű szolgaságunk – kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, ¹⁷és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. ¹⁷Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! ¹⁷Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. ¹⁷Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek. Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. ¹⁷Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. ¹⁷Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. ¹⁷Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban. ¹⁷Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. ¹⁷Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. ¹⁷Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet