Hajón Rómába.

27 ¹Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta-zászlóalj Juliusz nevű századosának. ²Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott. ³Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla. ⁴Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk, ⁵majd a kilikiai és a pamfíliai tengeren át a liciai Mírába érkeztünk. ⁶A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket. ⁷Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért a Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk. ⁸Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa.

Pál figyelmeztetése.

⁹Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva: ¹⁰„Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni.” ¹¹A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. ¹²A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és hacsak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. ¹³Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak.

A hajó viharba kerül.

¹⁴Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél. ¹⁵Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. ¹⁶Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot. ¹⁷Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. ¹⁸A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, ¹⁹harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. ²⁰Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk.

Pál bátorító szavai.

²¹Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. ²²De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. ²³Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. ²⁴Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. ²⁵Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. ²⁶Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!”

A hajósok menekülési kísérlete.

²⁷Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. ²⁸Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. ²⁹Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. ³⁰Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. ³¹Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” ³²Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék.

Utolsó órák a hajón.

³³Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. ³⁴Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” ³⁵Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. ³⁶Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. ³⁷A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. ³⁸Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették.

A hajótörés.

³⁹Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. ⁴⁰A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. ⁴¹Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. ⁴²A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. ⁴³De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. ⁴⁴A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet