Keresés a Bibliában

A hajóút első szakasza.

27 1Mikor megtörtént a döntés, hogy hajón indulunk Itáliába, Pált és még több foglyot átadtak az Auguszta zászlóalj Júliusz nevű századosának. 2Egy adramitteni hajóra szálltunk föl, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai macedón Arisztarhusz is. 3Másnap megérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy fölkeresse barátait, s hogy azok gondját viselhessék. 4Innen továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus túlsó partja mellett hajóztunk el, 5majd a kilíkiai és pamfíliai tengeren keresztülhaladva a líciai Mírába érkeztünk. 6A százados itt egy Itáliába induló alexandriai hajóra talált, s arra szállított át minket. 7Hajónk több napon át lassan haladt előre, s csak nagy nehezen jutottunk el Knídosz elé. Mivel a szél gátolt minket, Szalmóné táján Kréta alá hajóztunk. 8Üggyel-bajjal haladtunk a partok mellett s végül egy Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ennek közelében fekszik Lászája városa. 9Az idő igen eljárt, és a hajózás már nem volt biztonságos, hiszen a böjt is elmúlt már. Ezért Pál figyelmeztette őket: 10„Emberek, látom, hogy a hajózás kezd gyötrelmessé és – nemcsak a rakományra és hajóra, hanem a mi életünkre nézve is – veszélyessé válni.” 11A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajó gazdájában, mint Pál szavaiban. 12A kikötő sem volt alkalmas a telelésre, ezért aztán a többség abban a tervben állapodott meg, hogy elhajózunk onnét, és amennyiben lehetséges, Főnixbe tartanak és ott telelnek. Ez egy krétai kikötő, amely védelmet nyújt a délnyugati és északnyugati széllel szemben.

Tengeri vihar.

13Gyönge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy tervüket végre tudják hajtani. Fölvonták tehát a horgonyt, és tovább indultak Kréta mentén. 14Kisvártatva azonban az Euraquilónak nevezett forgószél csapott le ránk. 15Belekapott a hajóba, úgyhogy nem tudtunk a széllel szemben tovább haladni. Föladtuk a harcot, s a szél elragadott minket. 16Mikor elfutottunk egy Klaudia nevű kis sziget mellett, alig tudtuk megmenteni a csónakot. 17Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést alkalmaztak: körülkötözték a hajót, s mivel attól tartottak, hogy a Szirtiszre vetődnek, lebocsátották a lassítót és így haladtak tovább. 18A rettenetes vihar hányt-vetett minket, s ezért másnap a rakomány egy részét a tengerbe dobták. 19Harmadnapon pedig saját kezükkel kidobálták a hajófölszerelést. 20Több napon át sem a nap, sem a csillagok nem tűntek föl, a nagy vihar pedig folyton dühöngött: így hát oda volt már megmenekülésünk minden reménye. 21Mikor már az étel sem kellett, Pál ezekkel a szavakkal lépett hozzájuk: „Emberek! Rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Kréta alól, s ilyen veszélyt és kárt venni a nyakunkba. 22De most arra biztatlak titeket, ne vesszétek el bizalmatokat, mert emberéletben nem lesz veszteség, csak a hajó megy tönkre. 23Az éjjel ugyanis megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt közölte velem: 24ne félj Pál! Neked meg kell jelenned a császár előtt, ezért Isten a kedvedért megkíméli mindazokat, akik veled utaznak. 25Bízzatok hát emberek, mert én hiszek Istenben, hogy minden úgy történik, ahogy közölte velem. 26Valami szigetre kell kivetődnünk.”

Hajótörés.

27Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk, mióta az Adrián hajóztunk, mikor a hajósoknak éjféltájban az a sejtésük támadt, hogy valamilyen szárazföldhöz közeledünk. 28Erre lebocsátották a mélységmérőt és húsz ölet mértek, kevéssel odább ismét lebocsátva tizenöt ölet mértek. 29Aztán attól tartva, hogy szirtek közé sodródunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, és sóvárogva várták a hajnalhasadást. 30A hajósok meg akartak szökni a hajóról, ezért azzal az ürüggyel, mintha a hajó orráról akarnának horgonyt kivetni, arra készültek, hogy a csónakot tengerre bocsássák. 31Pál azonban figyelmeztette a százados és a katonákat: „Ha ezek nem maradnak a hajón, ti nem menekülhettek meg.” 32Erre a katonák elvágták a csónakot tartó köteleket s hagyták hogy kiessék. 33Mikor pirkadni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot. „Ma már a tizennegyedik napja, mondta, hogy étlen vesztegeltek, és semmit sem vesztek magatokhoz. 34Ezért nagyon kérlek titeket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, az javatokra szolgál. Egyikteknek sem vész el még a haja szála sem a fejéről.” 35Ezeket mondva kezébe vette a kenyeret, mindnyájuk szeme láttára hálát adott Istennek, majd megtörte és enni kezdett. 36Erre mindnyájan megnyugodtak s szintén vettek magukhoz eledelt. 37Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38Majd mikor jóllaktunk az étellel, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonát a tengerbe hányták. 39Mikor aztán megvirradt, nem ismerték föl a szárazföldet, de észrevettek egy öblöt, amelynek lapos partja volt. Gondolták, hogy ha lehetséges, erre futtatják föl a hajót. 40A horgonyokat eloldották és hagyták a tengerbe veszni, egyben meglazították a kormányrudak köteleit is. A vezérvitorlát fölhúzták a szél fúvásának irányában, és így igyekeztek a part felé. 41Egy földnyelv elé érkezve ráhajtották a hajót. A hajó orra ugyan megakadt és mozdulatlan maradt, tatja azonban kezdett szétmállani az erős hullámverés következtében. 42A katonák akkor elhatározták, hogy megölik a foglyokat, hogy valamelyik ki ne ússzék és meg ne szökjék. 43A százados azonban meg akarta menteni Pált, s ezért megtiltotta tervük megvalósítását. Megparancsolta tehát, hogy először azok szálljanak ki, akik tudnak úszni, és igyekezzenek kijutni a szárazra. 44A többieket pedig úgy vitték ki: némelyeket deszkákon, másokat a hajó roncsain. Így aztán mindenki épségben kijutott a partra.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF