Nikanor káromlásai.

15 ¹Amikor Nikanor megtudta, hogy Júdás csapatai Szamária helységeiben állomásoznak, azt tervezte, hogy egy szombati napon minden kockázat nélkül megtámadja őket. ²Ám azok a zsidók, akik kényszerűségből az ő seregében voltak, így beszéltek: „Ne mészárold le őket ilyen kegyetlen és embertelen módon! Légy tisztelettel a nap iránt, amelyet az szentelt meg kezdettől, aki mindent lát!” ³Erre megkérdezte a címeres gazember: „Van hát az égben egy Hatalmas, aki a szombat megülését elrendelte?” ⁴Azt felelték: „Maga az élő Isten parancsolta meg a hetedik nap megülését, aki az égben lakik.” ⁵De ő ellene vetette: „Ám a földön én vagyok az úr, és parancsot adok: ragadjatok fegyvert és szolgáljátok a királyt.” Csakhogy megint nem sikerült neki gyalázatos tervét keresztülvinnie.

Júdás álma.

⁶Nikanor gőgjében felfuvalkodva arra gondolt, hogy Júdás csapatain aratott győzelmére nyilvános emlékművet emel. ⁷Ám a Makkabeus töretlenül és rendületlenül bízott az Úr segítségében. ⁸Bátorította embereit, ne féljenek a pogányok támadásától, inkább gondoljanak arra, mennyi segítséget kaptak már az égtől. Most is bízzanak hát benne, hogy a Mindenható megadja nekik a győzelmet. ⁹A törvény és a próféták szavaival is bátorította őket, emlékezetükbe idézte azokat a harcokat, amelyeket már megharcoltak, és így fokozta bennük a bátorságot. ¹⁰Amikor már fölkeltette bennük a lelkesedést, kiadta a parancsot, utalva a pogányok hűtlenségére és hitszegésére. ¹¹Így nem pajzzsal és lándzsával fegyverezte föl őket, hanem találó, bátorító szavakkal. Egy hitelt érdemlő álmát is elmondta nekik, egy látomását, amelynek mindannyian örültek. ¹²Ez volt álmában a látomása: Oniászt látta, az előző főpapot, ezt a nemeslelkű, igazságos férfiút, akinek viselkedése szerény volt, a lénye csupa jóság, a beszéde pedig megfontolt, s aki ifjúságától törekedett az erényekre. Kitárta kezét és imádkozott a zsidók egész közösségéért. ¹³Aztán megjelent Júdásnak – ugyanilyen tartásban – egy ősz hajú, pompás külsejű férfi – csodálatos méltóság övezte. ¹⁴Oniász megszólalt és azt mondta: „Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért.” ¹⁵Aztán Jeremiás kinyújtotta a jobbját és átadott Júdásnak egy aranykardot. Átadáskor e szavakat intézte hozzá: ¹⁶„Vedd Isten ajándékát, a szent kardot! Megsemmisíted vele az ellenséget.”

Az ütközet előkészítése.

¹⁷Júdás nagyszerű szavai lelket öntöttek beléjük, hisz alkalmasak voltak rá, hogy fölkeltsék a bátorságot, és megerősítsék az ifjak szívét. Így elhatározták, hogy nem vernek tábort, hanem bátran támadást indítanak, és kimenetelét a szerencsére bízzák. A várost, a vallást és a templomot ugyanis veszély fenyegette. ¹⁸Az asszonyokért és a gyerekekért, a testvérekért és a rokonokért nem aggódtak annyira. Első és legfőbb gondjuk a szent templom volt. ¹⁹De a városban maradottak sem aggódtak kevésbé, s voltak kisebb gondban a nyílt mezőn vívandó harc miatt. ²⁰Mindannyian várták a hamarosan elkövetkező döntő ütközetet. Az ellenség már felvonult. A sereg csatasorba állt, az elefántokat odavezették a megfelelő helyekre és a lovasság elhelyezkedett a két szárnyon. ²¹Amikor a Makkabeus meglátta a felsorakozó hatalmas sereget, a sokféle fegyvert és a vad elefántokat, kitárta kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz folyamodott. Mert tudta, hogy nem a fegyvereké a győzelem, hanem azoknak adja Isten, akiket méltónak tart rá. ²²Így imádkozott: „Uram, Júda királyának, Hiszkijának idejében elküldted angyalodat, s az Szancherib táborából 185 000 férfit megsemmisített. ²³Küldd előre most is, Egek Ura, jó angyalodat, űzzék el előlünk a félelmet és a rettenetet! ²⁴Azok rettegjenek karod erejétől, akik káromlások közepette felvonultak szent néped ellen!” Ezzel befejezte imáját.

Nikanor veresége és halála.

²⁵Nikanor csapatai kürtszóval és harci dalokat énekelve vonultak fel. ²⁶Júdás és emberei imádkozva és könyörögve támadtak rá az ellenségre. ²⁷Míg kezükkel harcoltak, szívükben Istenhez imádkoztak. Isten szemmel látható segítségén örülve nem kevesebb, mint harmincötezer férfit földre terítettek. ²⁸Amikor a csata végeztével öröm közepette elvonultak, látták, hogy Nikanor is ott fekszik fegyverzetében. ²⁹Erre kiáltozás és lárma támadt. Atyáik nyelvén dicsőítették az Urat. ³⁰Júdás pedig, aki testestül-lelkestül feláldozta magát honfitársaiért, és ifjú kora óta mindig hűségesen kitartott a testvérei iránti szeretetben, kiadta a parancsot, hogy Nikanornak vágják le fejét és a kezét a karjával együtt, és vigyék Jeruzsálembe. ³¹Megérkezte után összehívta honfitársait, és a papokat az áldozati oltár elé állíttatta. ³²A várőrséget is oda rendelte. Akkor megmutatta nekik az elvetemült Nikanor fejét és az istenkáromlónak a kezét, amelyet az kérkedve kinyújtott a Mindenható szentélye ellen. ³³Aztán kivágatta az istentelen Nikanor nyelvét és feldarabolva odavetette a madaraknak, a gonoszság bűnhődése jelét azonban felakasztotta a templom elé. ³⁴Az ég felé fordulva mindannyian dicsőítették az Urat ezekkel a szavakkal: „Legyen áldott, aki hajlékát megoltalmazta a gyalázattól!” ³⁵Nikanor fejét kitűzette a várra Isten segítségének mindenki számára látható és nyilvánvaló jeléül. ³⁶Aztán közös akarattal elhatározták, hogy ezt a napot nem hagyják soha megületlenül, hanem az arámul Adarnak nevezett tizenkettedik hónap 13-án, a Mardokeus napja előtti napon megünneplik.

A szerző utószava.

³⁷Így zajlottak le a Nikanorral összefüggő események. Minthogy a hébereknek azóta birtokában maradt a város, bevégzem munkámat. ³⁸Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmből telt. ³⁹Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a művészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet