Keresés a Bibliában

5 1Elkészült tehát minden fölszerelés, amelyet Salamon király az Úr temploma számára készíttetett. Aztán Salamon behordta atyjának, Dávidnak adományait, majd az aranyat, az ezüstöt és az összes szereket elhelyezte Isten templomának kincstárában.

A szövetség ládájának átvitele.

2Azután Salamon összegyűjtötte Izrael elöljáróit, a törzsek fejeit, Izrael fiainak családfőit Jeruzsálembe, hogy fölvigyék az Úr szövetségének ládáját Dávid városából, vagyis a Sionról. 3Össze is jöttek Izrael összes férfiai a királyhoz a hetedik hónapban az ünnepre. 4Amikor megjöttek Izrael összes elöljárói, a leviták fölemelték a ládát. 5Azután a papok és a leviták fölvitték a ládát, a megnyilatkozás sátorát, a sátorban levő szent fölszerelésekkel együtt. 6Salamon király és Izrael egész gyülekezete, amely köré gyűlt a láda előtt, annyi bárányt és marhát mutatott be áldozatul, hogy nagy számuk miatt sem megszámlálni, sem fölbecsülni nem lehetett őket. 7Azután a papok bevitték az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom belső helyiségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnya alá. 8A kerubok ugyanis a láda helye fölé terjesztették ki szárnyukat, és így felülről elfödték a ládát és a rúdjait. 9A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a szentélynek arról a részéről, amely a szentek szentjéhez közel esett, látni lehetett a rudak végeit, de kívülről már nem. Ott is van mind a mai napig. 10A ládában nem volt más, csak az a két kőtábla, amelyet Mózes tett bele Hórebnél, ahol az Úr az Egyiptomból való kivonulásuk alkalmával szövetséget kötött Izrael fiaival.

Az Úr beköltözik a templomába.

11Amikor a papok kijöttek a szentélyből, 11a szentélyt, az Úr házát felhő töltötte be. 11Minden jelenlevő pap megszentelődött, bár nem tartották magukat a szolgálat rendjéhez. 12Az oltár keleti oldalán bisszusba öltözve álltak az énekes leviták, mindazok, akik Aszaf, Heman meg Jedutun alá tartoztak fiaikkal és testvéreikkel együtt. Cintányéron, hárfákon és lantokon játszottak, mellettük pedig százhúsz pap fújta a trombitát. 13Tehát egyszerre zengett a trombita­ és az énekszó, úgyhogy csak egyetlen hang hallatszott, amint dicsőítették és magasztalták az Urat. Amikor fölcsendült a trombiták, a cintányérok és a többi zeneszerszám hangja, így dicsőítették az Urat: „Mert jó, mert irgalma örökkévaló!” 13 14A felhő miatt a papok nem is tudták szolgálatukat tovább ellátni, mert az Úr dicsősége betöltötte a templomot.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet