Keresés a Bibliában

A templom megtisztítása és fölszentelése.

36Júdás és testvérei így beszéltek: „Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!” 37Az egész sereg összegyűlt és felvonult Sion hegyére. 38Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket. 39Erre megszaggatták ruhájukat, nagy jajgatásban törtek ki, és hamut szórtak a fejükre. 40Arcra borultak a földön, kürtjeleket adtak és hangosan esedeztek az éghez. 41Akkor Júdás parancsot adott embereinek, hogy vegyék fel a harcot a várat megszállva tartó csapatokkal, addig ő megtisztítja a szentélyt. 42Aztán feddhetetlen és törvényt megtartó papokat választott. 43Ezek megtisztították a szentélyt, és a botrány köveit tisztátalan helyre vitték. 44Az égőáldozatok megszentségtelenített oltára ügyében tanácsot tartottak, hogy mit tegyenek vele. 45Az a jó gondolatuk támadt, hogy lerombolják, nehogy azzal gúnyolják őket, hogy a pogányok megszentségtelenítették. Tehát lerombolták az oltárt. 46A köveket a templomdombon egy arra alkalmas helyre rakták, míg próféta nem támad, aki majd megmondja a teendőket. 47Aztán a törvény előírásának megfelelően faragatlan köveket vettek, és a régi mintájára új oltárt építettek. 48A szentélyt is újra fölépítették, és fölszentelték a templom belsejét meg az előudvarokat. 49Új fölszerelést is készítettek az istentisztelethez, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására szolgáló oltárt meg az asztalt a templomba. 50Az illatáldozat oltárán tömjént égettek, a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a templom belsejét. 51Kenyeret tettek az asztalra, és újra fölszerelték a kárpitokat. Így végbevitték, amibe belefogtak. 52A 148. esztendőben a kilencedik hónap – azaz a Kiszleu hónap – huszonötödik napjának hajnalán nekiláttak, 53és az égőáldozatok újonnan emelt oltárán áldozatot mutattak be a törvény szerint. 54Ugyanabban az időben és ugyanazon a napon szentelték fel, amelyen a pogányok megszentségtelenítették, dicsőítő énekekkel, citera, hárfa és cintányér kíséretében. 55Az egész nép leborult. Magasztaló és dicsőítő énekeket zengtek az égnek, amely sikerre vitte ügyüket. 56Az oltár fölszentelését nyolc napig ünnepelték. Örömükben égőáldozatot és hálaáldozatot mutattak be a szabadulásért, aztán dicsőítő áldozatot. 57A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsocskákkal díszítették, helyreállították a kapukat meg a helyiségeket, és ellátták őket ajtókkal. 58Túláradó öröm kerítette hatalmába a népet, hogy lemosták a pogányok okozta szégyenfoltot. 59Júdás, testvérei és Izrael egész közössége elhatározta, hogy az oltár fölszentelésének napjait minden esztendőben megünneplik öröm és ujjongás közepette ugyanabban az időben, Kiszlév hónap huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át. 60Abban az időben Sion hegyét magas fallal és erős bástyákkal vették körül, nehogy visszatérjenek a pogányok és lerombolják, mint korábban tették. 61Aztán Júdás őrséget helyezett oda, hogy védelmezze Sion hegyét. Bet-Curt is megerősítette, mint valami várat, hogy a népnek Idumeával szemközt legyen egy erődje.

KNB SZIT STL BD RUF KG