Dávid végrendelete és halála.

2 ¹Amikor eljött a napja, hogy Dávid meghaljon, megparancsolta fiának, Salamonnak, s azt mondta: ²„Nos, most mindenek útjára lépek. Légy bátor és bizonyulj férfinak! ³Tartsd szemed előtt, amit az Úr, a te Istened parancsol, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, és kövesd sugallatait, amint írva van Mózes törvényében, hogy minden sikerüljön, amit csak teszel, amibe csak belefogsz, ⁴s így az Úr beteljesítse ígéretét, amelyet nekem tett: Ha fiaid ügyelnek útjukon, és hűségesen követnek, szívük, lelkük mélyéből, akkor – azt mondta – sohasem leszel utód híjával Izrael trónján. ⁵Magad is tudod, mit tett velem Ceruja fia, Joáb, amikor Izrael seregének két vezérével, Ner fiával, Abnerral és Jeter fiával, Amazával elbánt, megölte őket, így béke idején állt bosszút a háborúban ontott véréért, s ártatlan vérrel szennyezte be csípőmön az övet és lábamon a sarut. ⁶Bánj vele bölcs belátásod szerint, de ne hagyd, hogy ősz hajjal, békében szálljon le az alvilágba. ⁷A gileádi Barzilláj fiai iránt ellenben légy jóindulattal, tartozzanak azok közé, akik asztalodnál esznek. Mert ők is elém jöttek, amikor menekültem testvéred, Absalom elől. ⁸A környezetedben van a Benjamin fiai közül való Simi is, Gerának a fia Bachurimból. Azon a napon, amikor Machanajimba mentem, szörnyű átokkal illetett, de mert a Jordánnál elém jött, megesküdtem neki az Úrra: Nem öllek meg karddal. ⁹Te ellenben, te ne hagyd bosszulatlan! Okos ember vagy, fogod hát tudni, mit tégy, hogy ősz haját vérrel szennyezve küldd le az alvilágba.” ¹⁰Aztán Dávid megtért atyáihoz; Dávid városában temették el. ¹¹Az az idő, amíg Dávid királyként uralkodott Izrael fölött, negyven esztendőt tett ki: Hebronban hét évig volt király, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig. ¹²Salamon elfoglalta atyja trónját és megerősítette királyságát.

Adonija halála.

¹³Adonija, Haggit fia, elment Batsebához, Salamon anyjához és leborult előtte. Az megkérdezte tőle: „Jót jelent jöveteled?” ¹⁴„Igen, jót!” – felelte, aztán így folytatta: „Beszédem volna veled.” „Beszélj hát!” – mondta neki. ¹⁵S ő így szólt: „Magad is tudod, hogy engem illetett volna a királyság – egész Izrael rám tekintett (várva), hogy király legyek. A királyság azonban kicsúszott kezemből, és a testvéremé lett, mert az Úr neki szánta. ¹⁶Csak egyetlen kérésem volna most hozzád, kérlek, ne utasíts el.” Az így válaszolt: „Beszélj!” ¹⁷S ő folytatta: „Beszélj Salamon királlyal, téged biztosan nem utasít el, hogy adja nekem feleségül a sunemi Abiságot.” ¹⁸Batseba azt felelte: „Jól van, magam beszélek érdekedben a királlyal.” ¹⁹Amikor Batseba belépett Salamon királyhoz, hogy Adonija ügyében beszéljen vele, a király fölkelt, elébe (ment), meghajolt előtte, aztán a trónjára ült; a király anyjának odatettek egy széket, s helyet foglalt a jobbján. ²⁰Aztán így szólt: „Egyetlen kérésem volna hozzád, egészen kicsi, ne utasítsd el.” A király azt felelte: „Csak add elő a kérést, anyám, nem utasítalak el.” ²¹Erre így folytatta: „Adják hozzá feleségül a sunemi Abiságot testvéredhez, Adonijához.” ²²Salamon király így válaszolt anyjának: „Miért csak a sunemi Abiságot kéred Adonija számára? Kérd akár a királyságot is neki, hiszen a bátyám, és vele tart Ebjatár pap meg Ceruja fia, Joáb!” ²³Akkor ezt az esküt tette a király az Úrra: „Sújtson az Isten ezzel és még nagyobb bajjal, ha Adonija ezeket a szavakat nem élete vesztére ejtette ki! ²⁴Igen, amint igaz, hogy él az Úr, aki igazolt, s engedte, hogy atyám, Dávid trónjára lépjek, s aki királyi családot alapított, amint megígérte neki: még ma meghal Adonija.” ²⁵Ezzel a király elküldte Jojada fiát, Benaját a paranccsal. Az leszúrta – így halt meg.

Ebjatár és Joáb sorsa.

²⁶Akkor a király megparancsolta Ebjatár papnak: „Menj Anatotba, a földedre. Bár a halál fia vagy, mégsem öllek ma meg, mert vitted az Úr ládáját atyám előtt, s minden bajban kitartottál, amit atyámnak el kellett szenvednie.” ²⁷Így Salamon eltaszította Ebjatárt, hogy ne legyen többé az Úr papja, s beteljesedjék az Úr szava, amellyel Silóban Éli házát megfenyegette. ²⁸Amikor (ennek) a híre elért Joábhoz – Joáb ugyanis Adonija oldalára állt, nem pedig Salamon oldalára –, Joáb az Úr sátorába menekült, s átölelte az oltár szarvát. ²⁹Jelentették hát Salamon királynak: „Joáb az Úr sátorába menekült, és ott áll az oltárnál.” Salamon erre azt üzente Joábnak: „Mit tettél, hogy az oltárhoz menekülsz?” „Féltem tőled, és az Úrhoz menekültem” – felelte Joáb. Salamon erre elküldte Jojada fiát, Benaját ezzel a megbízatással: „Menj és szúrd le!” ³⁰Benaja elment az Úr sátorába és így szólt Joábhoz: „Ezt parancsolja a király: Gyere ki!” De az így válaszolt: „Nem, inkább itt halok meg!” Benaja tehát jelentette a királynak: „Így beszélt Joáb, ezt a feleletet adta.” ³¹A király erre megparancsolta: „Tégy vele, amint mondtam! Szúrd le és temesd el, vedd le rólam és házamról a vért, amelyet Joáb ok nélkül kiontott. ³²Az Úr fordítsa az ő fejére a vér vétkét amiatt, hogy megölt két nála derekabb és jobb embert, amikor atyám tudta nélkül kardjával leszúrta őket, mégpedig Ner fiát, Abnert, Izrael seregének a vezérét és Jeter fiát, Amazát, Júda seregének a vezérét. ³³Vérük szálljon Joáb és utódai fejére, minden időre; Dávidnak és utódainak, házának és trónjának meg adjon az Úr békességet örökre!” ³⁴Jojada fia, Benaja tehát elment, leszúrta és megölte. ³⁵A földjén temették el, a pusztában. S a király Jojada fiát, Benaját állította helyette a sereg élére, s Cádok papot tette Ebjatár helyére.

Simi engedetlensége és halála.

³⁶Aztán elküldött a király, elhívatta Simit és így szólt hozzá: „Építs magadnak házat Jeruzsálemben, lakj ott, de ne menj el onnan, ahova kedved tartja. ³⁷Azon a napon, amelyen elmész, s átléped a Kidron-patakot, tudd meg, a halál fia vagy, s a véred a saját fejedre száll.” ³⁸Simi ezt felelte a királynak: „Rendben van, amint uram és királyom parancsolta, úgy tesz majd szolgád.” Simi tehát sokáig élt Jeruzsálemben. ³⁹Három év elteltével azonban történt, hogy Siminek két rabszolgája Achishoz menekült, Maacha fiához, Gát királyához. Amikor jelentették Siminek: „Szolgáid Gátban vannak”, ⁴⁰Simi fogta magát, fölnyergelte szamarát, és elment Achishoz Gátba, megkeresni a szolgáit; elment s hazavitte őket Gátból. ⁴¹Salamonnak tudtára adták, hogy Simi elment Jeruzsálemből Gátba, de aztán vissza is tért. ⁴²Salamon erre hívatta Simit és így szólt hozzá: „Hát nem megeskettelek az Úrra, és nem megmondtam neked világosan: azon a napon, amelyen elindulsz és ide vagy oda mégy, tudd meg, hogy biztosan meghalsz? ⁴³Miért nem tartottad meg az Úrra tett esküt és a parancsot, amit adtam neked?” ⁴⁴Aztán azt mondta a király Siminek: „Tudod jól, mennyi rosszat tettél atyámnak. Adja hát az Úr, hogy gonoszságod visszaszálljon fejedre. ⁴⁵Salamon király azonban legyen áldott, s Dávidnak trónja álljon szilárdan az Úr színe előtt, örökké!”

II. SALAMON DICSŐSÉGES URALMA

⁴⁶Erre a király parancsot adott Jojada fiának, Benajának; az ment, leszúrta, s ő meghalt. Így megszilárdult a királyság Salamon kezében.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet