Jegyzetek

6,12 Az „adósság” mint a bűn metaforája: vö. Mt 18,23–35.

6,13 A peiraszmosz szót rendszerint kísértésnek fordítják. Néhányan úgy vélik, hogy a szó a végidők sorsdöntő próbatételére vonatkozik. Többen viszont úgy gondolják, hogy vitatható ez az értelmezés, ugyanis egyrészt hiányzik a peiraszmosz szó előtt a határozott névelő, másrészt e fogalom használata sem az Újszövetségben, sem a korabeli zsidó apokaliptikus irodalomban nem kapcsolódik az eszkatológiához, a világtörténelem végső eseményeinek a bemutatásához. Sőt több újszövetségi szöveghely (pl. Lk 8,13; 22,28; ApCsel 20,19; 1Kor 10,13; 1Tim 6,9; Jak 1,2; 1Pt 1,6), illetve korabeli zsidó imádság (pl. qumráni szövegek) a hétköznapok erőpróbát jelentő nehézségeit jelöli ezzel a szóval. A v. 13 elején található állítmány (mé eiszenenkész) mögött feltételezett arámi igealak kettős jelentéssel bír: ’ne vezess’, illetve ’ne engedd, hogy’. Úgy tűnik, hogy az evangélista számára nem jelentett ez a kettősség problémát (vö. Mt 4,1: „Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög”). A Miatyánk fohásza tehát nem arra keresi a választ, hogy ki az oka a világban jelen lévő rossznak. Ahogy az imádság első kéréseiben is (Isten neve, országa, akarata) kirajzolódik, az imádkozó azért könyörög, aminek a megvalósulását önnön magatartásával is befolyásolni tudja. A félreértés elkerülése érdekében választottuk a fenti megoldást. A Jak 1,13-ban ez áll: „Senki se mondja, amikor kísértésbe esik, hogy »az Isten kísért engem«. Istent ugyanis nem kísértheti a gonosz, és ő maga sem kísért senkit” (lásd továbbá 1Kor 10,13). A Miatyánknak e nehezen értelmezhető kérése tehát azért fohászkodik, hogy Isten ne engedje, hogy az imádkozót erejét meghaladó próbatétel érje, illetve hogy ne hagyja magára erejét meghaladó megpróbáltatások között.