Keresés a Bibliában

23Aztán tanítványaihoz fordult, és félrevonva őket ezt mondta:
– Boldog az a szem, amelyik látja, amit ti láttok. 24Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg.
25Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt:
– Mester, mit kell tennem, hogy részem legyen az örök életben?
26Így felelt neki:
– A Törvényben mi van megírva? Hogyan olvasod?
27Az így válaszolt:
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat!
28Helyesen feleltél – mondta neki. – Tedd ezt, és élni fogsz!
29Az viszont igazolni akarta magát, és ezt mondta Jézusnak:
– És ki az én felebarátom?
30Jézus értette a kérdést, és válaszolt:
– Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezébe került, akik elvették ruháit, megverték, azután félholtan otthagyták, és elmentek. 31Történetesen egy pap ment azon az úton Jeruzsálemből, de amikor meglátta, elkerülte. 32Hasonlóképpen egy levita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, a másik oldalon továbbment. 33Egy úton lévő szamaritánus pedig, amikor odaért és meglátta, megszánta. 34Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte őket. Aztán feltette a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: „Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.” 36E három közül mit gondolsz, melyik lett felebarátja a rablók kezébe esett embernek?
37Az, aki irgalmas volt hozzá – válaszolta. Jézus erre ezt mondta neki:
– Menj, te is cselekedj hasonlóképpen!

KNB SZIT STL BD RUF KG