1
1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér,
2a Kolosszéban élő szenteknek és Krisztusban hűséges testvéreknek: kegyelem néktek és béke Istentől, a mi Atyánktól.
3Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk,
4mivel hallottunk Krisztus Jézusba vetett hitetekről és a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek
5a remélt dolgok okán, melyek készen vannak számotokra a mennyekben, s amelyekről már korábban hallottatok az igazság szavából, az evangéliumból,
6amely eljutott hozzátok, és ahogy az egész világon gyümölcsöt terem és növekszik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok és megismertétek Isten kegyelmének igazságát,
7amint ezt Epaphrasztól, szeretett szolgatársunktól tanultátok, aki Krisztus hű szolgája nevünkben,
8és aki hírül hozta, hogy a Lélekben milyen szeretet él közöttetek.
9Ezért mi is attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek akaratát nagy bölcsességgel és lelki megértéssel,
10hogy az Úrhoz méltóan, mindenben a tetszése szerint éljetek, mindenfajta jó tett által gyümölcsöt teremjetek, és Isten ismeretében növekedjetek,
11dicsőségének nagysága szerint egészen megerősödjetek a teljes állhatatosságra és türelemre. Örömmel