Simon Tamás László Újszövetség-fordítása

Levél az efezusiaknak

4 1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltóan ahhoz a meghíváshoz, amelyet kaptatok: 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel! Viseljétek el egymást szeretettel!
   3Buzgólkodjatok azon, hogy a Lélek egységét a béke kötelékével megtartsátok!
4Egy a test, és egy a Lélek, ahogy meghívásotok is egy reményre szól. 5Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6mindeneknek egy az Istene és Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
   7Mindegyikünk számára Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott kegyelem.
8Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt magával, és ajándékot adott az embereknek. 9Az pedig, hogy „fölment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10Ugyanaz, aki leszállt, és az, aki „fölment”, följebb minden egeknél, hogy betöltse a mindenséget. 11És ő „adott” némelyeket apostolok, másokat próféták, ismét másokat evangélisták vagy pásztorok és tanítók gyanánt, 12hogy fölkészítsék a szenteket szolgálatuk végzésére, Krisztus testének építésére, 13amíg el nem jutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazságot szólva a szeretetben minden tekintetben felnövekedjünk hozzá, aki a fej: Krisztus. 16Belőle kiindulva az egész test, szép rendben illeszkedve és kapcsolódva a különféle ízületek segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön a szeretetben.
   17Mondom, és nyomatékkal kérem tehát az Úrban: ne éljetek többé úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint!
18Értelmükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük. 19Erkölcsi érzékükben eltompulva szabadosságra vetemedtek, és telhetetlen vágyakozással mindenféle tisztátalanságot követnek el. 20Ti azonban nem így ismertétek meg Krisztust, 21hiszen hallottatok róla, és tanítást kaptatok felőle a Jézusban megvalósult igazságnak megfelelően. 22Vessétek le korábbi életmódjával együtt a csalárd vágy által megrontott régi embert! 23Újuljatok meg lelketekben és értelmetekben! 24Öltsétek magatokra az Isten hasonlóságára, igaz mivoltban és igaz szentségben teremtett új embert!
   25Ezért félre a hazugsággal! Mindenki mondjon igazat felebarátjának, mivel tagjai vagyunk egymásnak!
26Ha haragusztok is, ne vétkezzetek, a nap ne menjen le haragotok fölött! 27Ne adjatok alkalmat az ördögnek! 28Aki lopni szokott, ne lopjon többé, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek! 29Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el ajkatokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az alkalmas a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják! 30Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki pecsétjével jelölt meg titeket a megszabadulás napjára! 31Minden keserűség, indulat, harag, veszekedés és rágalmazás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt! 32Legyetek egymáshoz jóságosak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!