Keresés a Bibliában

8Eljárt a zsinagógába, és három hónapon keresztül bátran beszélt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Isten országának dolgairól. 9Amikor azonban egyesek ellenálltak, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket. Magával vitte a tanítványokat is, és mindennap Türannosz iskolájában tanított. 10Ez két éven át így volt, úgyhogy Ázsia provincia valamennyi lakója – zsidók és görögök egyaránt – hallhatták az Úr igéjét. 11Isten rendkívüli csodákat vitt véghez Pál keze által, 12úgyhogy még az általa használt kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és ők meggyógyultak, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
13A vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak fölött kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Jézus által, akit Pál hirdet, parancsolok nektek!” 14Egy bizonyos Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. 15A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” 16Erre a gonosz lélektől megszállott ember rájuk ugrott, és oly erővel gyűrte le valamennyit, hogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. 17Tudomására jutott ez mindenkinek Efezusban – zsidóknak és görögöknek egyaránt –, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. 18A hívők közül is sokan eljöttek, és nyilvánosan megvallották efféle mesterkedéseiket. 19Sokan azok közül, akik varázslást űztek, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették őket. A könyvek értékét ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
20Az Úr igéje hatalmasan terjedt és erősödött.
21Ezek után Pál elhatározta, hogy Makedónia és Akhaia érintésével Jeruzsálembe megy. Ezt mondta:
„Miután ott voltam, Rómát is meg kell látnom.” 22Két segítőtársát, Timóteust és Erasztoszt Makedóniába küldte, ő pedig egy ideig Ázsia provinciában maradt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

19,19 Attikai ezüstdrachma. Az összeget egy napszámos 137 év alatt kereste volna meg.