Keresés a Bibliában

13 1Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. 2Egyszer, amikor ünnepelték az Urat, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Engedjétek át Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre rendelem őket!” 3Akkor, miután böjtöltek, imádkoztak, és rájuk tették kezüket, elbocsátották őket.
4Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. 5Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt.

KNB SZIT STL BD RUF KG