5Amikor ugyanis megérkeztünk Makedóniába, testünknek nem volt nyugalma. Ellenkezőleg, mindenféle gyötrelemben volt részünk: perlekedés körülöttünk, aggodalmak bennünk.
6De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével.
7De nemcsak az ő érkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk, mennyire látni akartok engem, mennyire bánkódtok miattam, mennyire ragaszkodtok hozzám; úgyhogy még jobban megörültem.
8Mert ha elszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan – mivel most látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de elszomorított titeket –,
9de most már örülök. Nem annak, hogy elszomorodtatok, hanem hogy megtérésetekre szolgált a szomorúság. Isten akarata szerint szomorodtatok el, és így miattunk semmiben nem vallotok kárt.
10Mert az Isten akarata szerinti szomorúság az üdvösségre vezető töredelmet munkálja, s ezt senki nem bánja meg; a világ szerinti szomorúság viszont halálra vezet.
11Lám, pontosan ez – tudniillik, hogy Isten akarata szerint szomorodtatok el – mekkora buzgóságra sarkallt titeket, sőt mentegetőzésre, sőt méltatlankodásra, sőt aggodalomra, sőt vágyódásra, sőt ragaszkodásra, sőt a vétkes megbüntetésére! Minden szempontból igazoltátok, hogy ez ügyben ártatlanok vagytok.
12Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ragaszkodásotok, amely Isten színe előtt él bennetek irántunk.
13Ezért tehát megvigasztalódtunk.
De saját megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, ugyanis ti mindannyian felüdítettétek az ő lelkét.
14És ha egy kissé dicsekedtem is neki veletek, nem vallottam szégyent. Ellenkezőleg, ahogy nektek mindent az igazsághoz híven mondtunk el, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaznak bizonyult.
15Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt.
16Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.